Záhony, Vasút utca
Archív képek

Záhony
Vasút utca
A vasútállomás sínek felőli oldalán áll.

Felállítás1965

TundeK62
2011.04.10. 16:53
Utazásaim előtt készülni szoktam. Az interneten elérhető, mi általunk is sokat használt oldalakról, a művészekről megjelent könyvekből állítok össze egy listát, hogy kb. mit is találok majd az adott helyen. Aki hosszabb ideje olvassa, és nézegeti a szoborlapot, az biztosan látta már, hogy néha beszélgetünk az adatok pontatlanságáról, illetve a frissen állított művészeti alkotásokról megjelent igen hiányos tájékoztatásról.

Záhonyban, a kora reggeli vonatról leszállva hatalmas meglepetés ért. Somogyi Árpád Ülő nő című alkotását első látásra megismertem, mert Berekfürdőn a fürdő előtt áll egy ugyanilyen szobor; csak mind ezidáig alkotó nélkül, mert az ottaniak nem tudták, ki a szobrász. Évszámot így sem találtam hozzá, mert az alkotóról szóló írásos anyagok is csak a Záhonyban felállított szobrot említik meg. Érdekes módon mindkét helyen fehérre van meszelve az női alak. A két helyszín, az állomás peronja, és a fürdő előtti szép zöld terület teljesen elüt egymástól.
Ilyenkor örülök, hogy olyan sokat tekeregtem már a Tiszántúlon, hogy a végén ilyen felfedezéseket tehessek.

Az alkotás életnagyságú, és pusztán csak díszítő funkciója van. Gondolom a pályaudvar építése (aminek egyelőre nem találom az évszámát), az épület átadása körül avatták fel társával, Tar István: Nő galambbal című alkotásával együtt.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/somogyi-arpad

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Ülő nő

Cím alapján hasonló

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82455
Feltöltve
2011.04.10. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ140/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.10. 15:13

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82456
Feltöltve
2011.04.10. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.10. 15:14

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
82457
Feltöltve
2011.04.10. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

82458

82459
Feltöltve
2011.04.10. 15:20

TundeK62 11.04.10. 15:20

Archív fotók

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Záhony
Feltöltő
Azonosító
149550
Forrás
Művészet, 1968, július, címlapkép
Fotózva
2011. november
Évszám
1968
Feltöltve
2013.10.16. 12:10
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 12:10
2011. november
Összesen 6 fotó

Műlap története

11.04.10. 16:53
TundeK62 publikálta "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.