Országház kupolacsarnoka - II. Endre
Az első képen 'szomszédaival' látható - Endre középen.
A korábbiakhoz képest megint csak eltérést láthatunk az ábrázolásban. A király kezében nincs hatalmi jelkép, míg az egyik apródnál a 'hagyományos' kard, a másiknál buzogány és egy tekercs látható.
Utóbbi valószínűleg Endre uralkodásának, az Aranybullának www.freeweb.hu stilizált megjelenítése. Jellemző lehet még, hogy pajzs nem látszik a hatalmi szimbólumok között.
András sokrétű személyiség volt. Esküre emelt karja, szívére tett bal keze is igen kifejező. Hatalomra kerülésének körülményei olvashatók a linkre kattintva. Hódításairól is ismert, míg.belpolitikájában az Aranybulla kiadása fűződik a nevéhez, ami elsősorban a nemesek előjogaik biztosítására született, de időtállását bizonyítva - időnként kicsit módosítva - 1848-ig érvényben maradt hu.wikipedia.org .
'Szemben a főlépcsővel Árpád nyitja a sort, majd - balról jobbra haladva - Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. Endre ...' www.parlament.hu
Forrás: ld. fenn és Árpád műlapján: www.kozterkep.hu , valamint az Országgyűlés Hivatalától kapott információ

"Országház kupolacsarnoka - II. Endre" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/7 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Országház kupolacsarnoka - II. Endre" c. alkotás fotói
ƒ460/100 • 1/3 • ISO800

ƒ530/100 • 1/3 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Országház kupolacsarnoka - II. Endre" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/3 • ISO800