Országház - keleti homlokzat: Báthory István

Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Erdélyi fejedelem (Lengyel király)

Budapest
V. kerület, Kossuth Lajos tér
Az Országház díszlépcsőházi szárnyának déli oldalán látható.

Felállítás1905

Paál Dezső (kőfaragó, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2011.07.14. 18:37
"Báthory István kora egyik legtehetségesebb politikusa, kiváló katona, diplomata és államférfi volt, akire ma is méltán lehetünk büszkék.
Nem véletlen, hogy a lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne.
Magyar történeti szempontból talán azt tarthatjuk a legfontosabbnak Báthory kapcsán, hogy ő teremtette meg az oszmán fennhatóság alá került erdélyi térség közel 150 évig fennálló állami struktúráját. Sajátos helyzetben került Erdély és Partium élére 1571-ben.
Szapolyai János Zsigmond halálával az országrész elveszítette azt az uralkodóját, akit az európai szerződések is legitim magyar királynak ismertek el. Az 1570-es speyeri megállapodás értelmében János Zsigmond lemondott Habsburg Miksa javára a magyar királyi címéről, s felvette a fejedelmi titulust. Röviddel ezt követően bekövetkezett halála azonban meggátolta, hogy az új rend megszilárdulhasson.
Az erdélyiek még két évvel a speyeri megállapodás előtt, 1568-ban szultáni engedelmet kértek és kaptak arra vonatkozóan, hogy ha János Zsigmond fiúörökös nélkül hal meg, szabadon választhassanak maguknak vajdát. Az 1570-es szerződés értelmében viszont az országrésznek vissza kellett volna szállnia a magyar király, jelen esetben Miksa uralma alá, aki majd kijelöli a vajda személyét. A gordiuszi csomót Báthory István fellépése és ügyes taktikázása vágta át.
„Érdekesség, hogy Báthory István teremtette meg a szabad választás lehetőségét, ám azt maga nem tartotta be teljesen. 1571-ben előre eltervezett forgatókönyv alapján szavazták meg vajdának, mint ahogy azt az isztambuli kutatásaim során előkerült szultáni dokumentumok is bizonyítják. Zseniálisan mérte föl, hogy a közép-európai hatalmi vetélkedésben ekkor még az oszmánok erősebbek a Habsburgoknál, ezért a szultáni udvarral egyeztetve szerezte meg magának a vajdai címet. Már zsebében volt a szultán jóváhagyása, mikor összehívták az országgyűlést, melyen felkiáltással megválasztották! A realitások talaján maradva pedig Miksa követei előtt is titokban letette az esküt a magyar királynak. További kapcsolattartásuk során is betartotta a kötelező etikettet, ám belső ügyeibe nem engedett beleszólást. Így egyensúlyozott két világ, Kelet és Nyugat határán, s ez a mindkét irányba való ügyes sakkozás igazán nagy formátumú egyéniségre utal”.
Báthory István az erdélyi hatalom megszerzése után 10 éven át lengyel királyként és litván nagyfejedelemként is uralkodott. Mint lengyel király a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államát vezette. Erdélyi politikája, a két nagy birodalom közötti taktikus egyensúlyozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lengyel interregnum idejében meghívták őt a trónra. „Ha a Habsburgok kiterjesztették volna uralmukat Lengyelországra – amit bizonyos politikai erők kívánatosnak tartottak –, az új közép-európai birodalmi koncentrátum felborította volna a kényes hatalmi egyensúlyt. A lengyel rendek többsége szerette volna fenntartani a Habsburgok és a törökök közti egyensúlyozó politikát, amelyből anyagilag nagyszerűen profitáltak, hiszen a lengyel-török békeszerződések komoly lehetőségeket biztosítottak kereskedőiknek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, Báthory lengyel királlyá választásában is komoly török támogatottságot élvezett, amit történetírásunk talán máig nem hangsúlyoz eléggé”.
Papp Sándor szerint Báthory lengyelországi uralkodása (1576-1586) rendkívül sikeresnek tekinthető, a lengyelek máig egyik legnagyobb királyukként tisztelik. Még az utóbbi években is jelent meg róla komoly történeti elemzés odakint. „Közgazdasági és katonai eredményei alapján méltán vívott ki elismerést. Sikereket ért el a Rettegett Iván orosz cárral folytatott háborúiban, az ezeket financiálisan alátámasztó új vámrendeletekkel és a szeszes italra kivetett forgalmi adóval pedig feltöltötte az államkincstárat. Saját gazdasági bázist teremtett, amivel a lengyelek által is támogatott külpolitikai céljait tudta megvalósítani”.
Érdekes epizód Báthory életében, hogy amikor 1575-ben lengyel királlyá választották, III. Murád török szultán szerette volna „elvágni” erdélyi szálait. Ahogy Báthory megkapta a hírt a lengyelek döntéséről, felvette a fejedelmi címet Erdélyben, ami a szuverenitásnak igen fontos eleme. Sikerült elérnie, hogy amíg a királyi trónra nem ül – csak 1576-ban ment Lengyelországba –, addig ne erősítsék meg bátyját, Kristófot az erdélyi vajdaságban. Ahogy Papp Sándor kiemeli, a taktikázást ezután is folytatta: „Isztambulban rábukkantam azokra az adatokra, melyek bizonyítják: III. Murád azt akarta, hogy a szultáni kinevező jelvényt küldjék vissza. Így Báthory István nem lett volna a továbbiakban jogosult az erdélyi ügyekről rendelkezni. Bár ennek formálisan eleget tett, Erdély feletti befolyásáról természetesen nem mondott le, bátyjával kiegyensúlyozott volt a kapcsolata, Erdély biztos hátországot jelentett lengyel uralkodásának időszakában. Mikor Kristóf halála után 1581-ben annak kiskorú gyermeke, Zsigmond került hatalomra, az erdélyi belpolitikai ügyek irányítását is újra saját kezébe vette.”
Báthory István uralkodása nemcsak Lengyelország (és Litvánia), hanem Erdély életében is virágzó periódust jelentett."

http://www.u-szeged.hu/sztehirek/hirarchivum/2009-majus/bathory-istvan-europai?objectParentFolderId=9133














Az Erdélyi fejedelemség első virágkora uralkodójának szobra.......................
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Istv%C3%A1n
Göröntsér Vera
2022.10.02. 15:33
Az 1970-ben készült adalék kép tanúsága szerint akkoriban az Országházban nagy munkálatok folytak. Ekkor kezdődött az a gyakorlat, hogy az eredetileg homokkőből faragott homlokzati szobrokat felújításként fagyálló süttői mészkőből alkották újjá. [1]
Az Országház épületén kis híján folyamatosak a felújítások, mire körbeérnek, közel kezdhetik újra. A legutolsó nagy homlokzati felújítás, ami együtt járt a díszkivilágítás megújításával, 2014-ben fejeződött be.[2]
Források:
[1] Kőszobrászok a Duna-parton (Pest Megyi Hírlap, 1970. április 23.): https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1970_04/?pg=236&layout=s
[2] Az Országházról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gh%C3%A1z



Közös gyűjteményben
Országház szobrai
Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
83861
Feltöltve
2011.04.27. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ290/10 • 1/160 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.04.27. 19:13

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
89142
Feltöltve
2011.07.11. 06:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ290/10 • 1/160 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.11. 06:28

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178715
Feltöltve
2014.09.07. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.07. 18:19

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
89143
Feltöltve
2011.07.11. 06:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/160 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.11. 06:29

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178716
Feltöltve
2014.09.07. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.07. 18:19

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178717
Feltöltve
2014.09.07. 18:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.07. 18:20

Archív fotók

"Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. alkotás fotói

"... Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságaitól megrongálódott sóskúti homokkőből készült Báthori-szobrot faragja süttői fagyálló kem...Teljes szöveg"...
Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságaitól megrongálódott sóskúti homokkőből készült Báthori-szobrot faragja süttői fagyálló kemény mészkőbe."

Pest Megyei Hírlap, 1970. április (14. évf. 94. szám.)Kevesebb szöveg
Alkotó
Brestyánszky BélaPaál Dezső (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330430
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1970_04/?pg=236&layout=s
Évszám
1970
Feltöltve
2018.11.04. 17:41
Képinfó
Alkotó a képen
(Brestyánszky Béla)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

faki 18.11.04. 17:41
1970, Archív felvétel
"... Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságaitól megrongálódott sóskúti homokkőből k...Teljes szöveg"...
Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságaitól megrongálódott sóskúti homokkőből készült Báthori-szobrot faragja süttői fagyálló kemény mészkőbe."

Pest Megyei Hírlap, 1970. április (14. évf. 94. szám.)Kevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.10.02. 15:33
Az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.04. 18:11
Az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.06. 21:52
Az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.04. 17:41
1 új fotót töltöttem az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlaphoz
14.09.07. 18:20
1 új fotót töltöttem az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlaphoz
14.09.07. 18:19
1 új fotót töltöttem az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlaphoz
14.09.07. 18:19
1 új fotót töltöttem az "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" műlaphoz
11.07.14. 18:37
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - keleti homlokzat: Báthory István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.