Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem
A krónikák igen homályosan írnak erről a korról. Valószínűleg hatalmi harcok bontakoztak ki Árpád trónjának megszerzéséért, és ezért Zolta hatalma csak árnyéka lehetett honfoglaló ősének.
Négy idősebb testvére a krónikák szerint Árpád halálakor már nem élt, ezért apja még életében a fejedelmi székbe ültette a gyermek Zoltát.
Ezzel azonban megszegték a szeniorátus, tehát a trónt nem a fejedelmi ház legidősebb férfi tagja örökölte, hanem a fejedelem gyermeke. Ebből a későbbiekben Zoltának sok gondja származott, ami végül bukását is okozta. A gyermekfejedelem uralkodása alatt erőre kaptak az ország erős vezérei, főképpen Bulcsú horka (a magyar törzsszövetség rangban harmadik méltósága). A fejedelmi hatalom meggyengült, és háttérbe is szorult.
A környező államok vezetői már azt írták leveleikben, hogy a magyarok hordája is arra a sorsra jut, mint Attila nagy birodalma.
Zolta egyetlen fiáról tudunk, akit Taksonynak neveztek. Taksony azonban apja halála után, 947-ben még nem tudta megszerezni a fejedelmi hatalmat, s a szeniorátus elve alapján Fajsz lett a fejedelem.
Az újabb kutatások szerint Zolta fejedelemsége csak Anonymus találmánya, s Árpádot egy másik fia követte az uralkodásban. Kristó Gyula történész szerint a tévedés arra vezethető vissza, hogy mivel Zolta fia fejedelem lett, Anonymus a primogenitura (gyakori öröklési rend, melyben a szülők tulajdonát, birtokait vagy rangját az elsőszülött fiúgyermek örökli) szabálya szerint feltételezte, hogy apjának, Zoltának is fejedelemnek kellett lennie. "
Forrás: http://www.doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=342
![](/tagok/ce1e90071a16f327c6826a2b0f892f7b_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bbc728c9a1d5bae642c6da1b41dd09a3_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
az Országház - nyugati homlokzatán, a főrendiházi ülésterem (hármas) ablaknyílásai alatti árkádsor (balról) első oszlopán látható.
ƒ110/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
az Országház - nyugati homlokzatán, a főrendiházi ülésterem (hármas) ablaknyílásai alatti árkádsor (balról) első oszlopán látható.Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/330e84b8bdf01a3a41f9abb42ea42511_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ff16de29e78d7d2e64a7085686eed4b2_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ZSOLT FEJEDELEM.
Uralkodása, cca: 907 - 947-ig.
ƒ200/10 • 1/400 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
ZSOLT FEJEDELEM.
Uralkodása, cca: 907 - 947-ig.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/08098743cb0e7520cafb907b2209d2c0_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ710/100 • 1/90 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8eeb03892ba324d2ea75c461782b98f6_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/160 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/39ab9b17e659054c511e8fd4ff61b7d3_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b752dfc3bdd64c581cc21c2f8f9f8b2c_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/500 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6e22ea17ada60caed73681d107e106ca_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/77719065df1342531c42a00fa4ed9f50_4.jpg)
"Országház - nyugati homlokzat: Zsolt fejedelem" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2f282f890fc33ed2db7e46f1a2c5fe7c_4.jpg)