Országház - nyugati homlokzat: V. István

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál, balról a második szobor.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.06.15. 23:58
V. István (1239 – ? , 1272. aug. 6.): IV. Béla idősebb fia.
Kun Erzsébettel (1255 v. 56) kötött házasságából négy lánya és két fia, László és András született. Apja már 1245-ben megkoronáztatta, 1258–60 között a Babenberg-örökségből megszerzett Stíria kormányzójává tette meg, s amikor Stíriáról Ottokár cseh kir. javára le kellett mondania, 1261-ben Erdély kormányzatát bízta rá. 1262-ben független tartományt követelt, s 1264-ben fegyveresen fordult apja ellen, aki azonban ~ feleségét Sárospatakon őrizet alá helyezte, ~t pedig a Barcaságba szorította vissza. Miskolc Panyit árulása révén azonban ~ nemcsak Erdélyt foglalhatta vissza, hanem Isaszegnél döntő győzelmet aratott apja seregei felett (1265. márc.). A győzelem után Erdélyben és a Tiszántúlon független uralkodóként kormányzott, 1266-ban Bulgáriába tört be, elfoglalta Bodonyt (Vidin) és felvette a bolgár kir. címet. Apja halála után, 1270. máj. 17-én koronázták meg másodszor, koronázása után Krakkóba zarándokolt. Apja híveinek egy része és testvére Anna, Ottokárhoz menekült. Az emiatt 1271-ben kitört háborúban máj. 22-én Ottokárt megverte és visszavonulásra kényszerítette. A hadjáratot az 1271. júl. 2-án Pozsonyban megkötött béke zárta le. 1272-ben Gutkeled Joakim Kun Erzsébet tudtával elrabolta ~ fiát, Lászlót. ~ az üldözés megindítása után a Nyulak (mai Margit-) szigetén halt meg, ott is temették el. Síremlékének töredékei előkerültek.
Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06707/06832.htm

Az Országház dunai homlokzatán balról jobbra haladva a magyar uralkodók időrendbe állított szobrai sorakoznak.
(Közülük néhányan többször is láthatók az épület külső homlokzatán.)
A nyugati homlokzat szoborsorát Árpád vezér nyitja meg és a királylajstromban egészen II. Józsefig jutunk el.
Itt a szoborgaléria befordul és a déli homlokzaton, Szent István szobra felett folytatódik egészen V.Ferdinándig, illetve József nádorig.
Ugyanezen a homlokzaton, legfelül kezdődik a kiemelkedő országnádorok, erdélyi fejedelmek, hadvezérek, államférfiak galériája,
amely a keleti homlokzat egészén végigvonul.
(A főbejárat felett a középkori Magyarország két híres királya Nagy Lajos és Corvin Mátyás őrködik.)
Majd a szobrok sora az északi oldalon (a honfoglalás korát megjelenítő) szobrokkal fejeződik be.
Valamennyi szobor az épület architektúrájába betagozva, gyámkövön, vagy díszes baldachinon áll. Anyaguk megegyezik a homlokzat faragott köveivel. Stílusukban azonban nincs semmi 'gótikus'.
Megformálásukra a XIX. század végére jellemző, száraz realizmus nyomja rá bélyegét. Steindl nem csak a stílus tekintetében, hanem a szobrok beállításában és történelmi hűségükben is szigorú egységet követelt: mind frontálisan áll, ruházatuk és fegyverzetük, tudományos útbaigazítás alapján, 'hiteles' formákkal készült.
Nem meglepő tehát, hogy bár létrehozásukban 23 szobrász, köztük a kor legkiválóbb magyar művészei vettek részt, egyéni jelleget alig-alig
mutatnak, szinte mintha egy-azon kéz faragta volna őket.
A szoborművek épületnek alárendelt, másodlagos szerepét tovább fokozza, hogy többségük 10,5 - 15 - illetve - 25,7 m. magasan helyezkedik el (legújabb korunk követelménye, az épület köré vont biztonsági kordon, a látótávolságot duplájára is növelheti)
így az Országház szobrainak többségét alig lehet másnak mint épület dekorációnak tekinteni.



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
85986
Feltöltve
2011.06.01. 07:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 07:52

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
85987
Feltöltve
2011.06.01. 07:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 07:53

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
85988
Feltöltve
2011.06.01. 07:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/2000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.01. 07:53

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött, gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el, az ívek között és a szélső ívek indulásánál, főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 szobor:
- IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III.Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I.(Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
101490
Feltöltve
2011.12.14. 04:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.12.14. 04:25
A hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű:...Teljes szövegA hármas ikerablakok felett (a mellvédsávon) az épület homlokzati arányait meghaladó méretű: 6db. kőr keresztmetszetű, levéldíszes oszlopfővel ellátott, csúcsíves árkádsor kapott helyet.
A középső traktus árkádívei mögötti loggia fölött, gótikus, bordás keresztboltozat helyezkedik el, az ívek között és a szélső ívek indulásánál, főemeletsor felett (uralkodásuk idősorrendjében) 8 szobor:
- IV. Béla, V. István, IV. (Kun) László, III.Endre, (Przemysl) Vencel, (Wittelsbach) Ottó, Károly Róbert, I.(Nagy) Lajos figurája- látható.Kevesebb szöveg

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a második alkotás.
Feltöltő
Azonosító
87812
Feltöltve
2011.06.23. 01:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.23. 01:03
A főemeletsor felett, az árkádívek indulásánál látható szoboralakok közül (balról) a második alkotás.

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
178087
Feltöltve
2014.09.01. 20:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:11

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Nyugati homlokzat -középső traktus- 25./ szobor: V. ISTVÁN MAGYAR KIRÁLY.
1270. május 3. tól – 1272. augusztus 6. ig uralkodott.
Feltöltő
Azonosító
86272
Feltöltve
2011.06.06. 01:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.06. 01:42
Nyugati homlokzat -középső traktus- 25./ szobor: V. ISTVÁN MAGYAR KIRÁLY.
1270. május 3. tól – 1272. augusztus 6. ig uralkodott.

"Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
178088
Feltöltve
2014.09.01. 20:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.01. 20:12
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.09.01. 20:12
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. István" műlaphoz!
14.09.01. 20:11
1 új fotót töltöttem az "Országház - nyugati homlokzat: V. István" műlaphoz!
11.06.15. 23:58
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: V. István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.