Nagyréde, Erzsébet tér

Nagyréde
Erzsébet tér
A Coop áruház melletti téren

Felállítás1983

Kiss Katalin
2011.04.05. 12:00
Nagyréde Gyöngyöstől Ny-ra, a 3-as út mellett található. A községet először nevén nevező írásos emlék 1275-bõl való.
1544-ben török hódoltság alá került, 1549-ben végleg elnéptelenedett, pusztává lett. A török kiűzését követően a Rákóczi család bírta a falu legnagyobb részét. A település gazdálkodását a szőlőművelés és bortermelés határozta meg már a XVI. századtól, s ezt a művelési ágat folytatták a következő évszázadokban is. A XIX. századig végén a filoxéra teljesen elpusztította a falu szőlőterületeit. A XX. század elején újra a szőlőművelés került előtérbe, ezen belül is a szőlőoltványok termelése vált meghatározóvá.

Aki jó bort iszik - egy kicsit a tájba is belekóstol, ahonnan származik. Nagyréde remek borai is ezt kínálják. A földtörténet és a klíma egyedülálló bortermő vidéket varázsolt ide. A Mátra északi vonulatától védett napsütötte domboldalakon, 600 éve gondozzák a különleges szőlőtőkéket. Több ország ínyencei ismerik az itteni fehér és vörös borok zamatát.

1983 őszén állították fel a község főterén - a mai Erzsébet téren - Szentirmai Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. A mészkőből aprólékos munkával kifaragott szőlőprés - oldalain indákkal, szőlőfürtökkel és levelekkel, fürge gyíkkal és a szőlőt lakmározó seregéllyel - az évszázadok óta itt virágzó szőlő-és borkultúrát jelképezi.
További linkek
Nagyréde: http://www.nagyrede.hu/telepules/

Szentirmai Zoltán: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szentirmai-zoltan

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82014
Feltöltve
2011.04.05. 11:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:22

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82015
Feltöltve
2011.04.05. 11:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:23

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82016
Feltöltve
2011.04.05. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:24

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82017
Feltöltve
2011.04.05. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:24

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82018
Feltöltve
2011.04.05. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:25

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82019
Feltöltve
2011.04.05. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:26

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82020

82021
Feltöltve
2011.04.05. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:27

"Szőlőprés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyréde
Feltöltő
Azonosító
82022
Feltöltve
2011.04.05. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.04.05. 11:27
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.04.26. 09:03
A "Szőlőprés" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.04.05. 12:00
Kiss Katalin publikálta "Szőlőprés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.