Épületdíszítő mozaikok

Budapest, VII. kerület, Barcsay utca 5.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Allegorikus nőalakok

Budapest
VII. kerület, Barcsay utca 5.
A Madách Imre Gimnázium homlokzatán látható.

Felállítás1893

Stetka Gyula (tervező)
id. Bobula János (építész, közreműködő)

TundeK62
2011.04.03. 23:00
A Madách Imre Gimnáziumot 1881-ben alapították, Magyar Királyi Főgimnázium néven. Eleinte a VI. kerület Klauzál utca 10. alatt működött az intézmény. Ám azt a helyszínt igen hamar kinőtték, mert már 1890-ben elkezdték építeni a Barcsay utca 5. alatti épületet. Homlokzata ezen az utcán 62 méter, a Hársfa utcán 52 méter hosszú. A Bobula János által tervezett épületben már 1892/93-as tanévben megkezdődött a tanítás. Az avatóünnepség 1893. január 6-án volt. Az akkori kultuszminiszter, gróf Csáky Albin mondott ünnepi beszédet.
Azóta nagyon sok híres tanítványa volt a gimnáziumnak.
A névsor a csatolt oldalon olvasható: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A1ch_Imre_Gimn%C3%A1zium_(Budapest)

Az épület nem műemlék, ezért 1992 és 2005 között jelentős belső átalakításon ment át (építészetileg is), de ez a főhomlokzaton nem látszik; csak, ha besétál valaki az intézménybe. Nekem tetszett a belső tér kialakítása; olyan fiatalosnak hat azzal a kék fémszerkezettel. Egészen biztos voltak ellenzői az ilyen fajta építészeti beavatkozásnak. Ekkor újították fel a négy mozaikot is, melyet eredetileg Stetka Gyula festőművész kartonjai alapján készített el a velencei Candiani-cég.

Az alkotó 1855 és 1925 között élt. A budapesti Mintarajziskolában, Bécsben, és Münchenben tanult. Benczúr Gyula festészete tett rá legnagyobb hatást. Több egyházi témájú alkotását ismerjük.
Bővebben a mozaikok alkotójáról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Stetka_Gyula

Az első emelet magasságában kisebb, míg a második emeleti ablakok között nagyobbak a mozaikok. A szép női alakok a művészetek ágaira utalnak. Négy ilyen mozaik látható az épületen.

A leírást a gimnázium földszinti folyosóján sétálva, az intézmény történetének megismerésével tudtam megírni.
+ Művészeti lexikon 4. kötet: 356. p.
További linkek
Az építészről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bobula_J%C3%A1nos,_id.

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Madách Imre
Kapcsolódó
Hősi emlék

Cím alapján hasonló

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81957
Feltöltve
2011.04.03. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:24

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

2. emelet, jobb oldal
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81958
Feltöltve
2011.04.03. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

1. emelet, jobb oldal
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81959
Feltöltve
2011.04.03. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:25
1. emelet, jobb oldal

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

2. emelet, bal oldal
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81961
Feltöltve
2011.04.03. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:27
2. emelet, bal oldal

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

1. emelet, bal oldal
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81962
Feltöltve
2011.04.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:28
1. emelet, bal oldal

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Szignó a könyv lapjain
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81960
Feltöltve
2011.04.03. 21:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:26
Szignó a könyv lapjain

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81963
Feltöltve
2011.04.03. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:29

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

A művek keletkezésének dátuma
Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81964
Feltöltve
2011.04.03. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:30
A művek keletkezésének dátuma

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195184
Feltöltve
2015.02.11. 17:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.02.11. 17:19

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195185
Feltöltve
2015.02.11. 17:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.02.11. 17:20

Archív fotók

"Épületdíszítő mozaikok" c. alkotás fotói

Alkotó
Stetka Gyula (tervező)id. Bobula János (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81965
Feltöltve
2011.04.03. 21:31
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.03. 21:31
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.05.25. 11:35
Megérintettem az "Épületdíszítő mozaikok" alkotást
15.02.11. 17:20
1 új fotót töltöttem az "Épületdíszítő mozaikok" műlaphoz
15.02.11. 17:19
1 új fotót töltöttem az "Épületdíszítő mozaikok" műlaphoz
11.04.03. 23:00
TundeK62 publikálta "Épületdíszítő mozaikok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.