Pécs, Citrom utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Pécs
Citrom utca
A Főpostával szembeni kis téren a Citrom u. elején

Felállítás1998. augusztus 19.

uzmaria
2008.05.05. 22:05
Mázas pirogránit, eozin kút. /Igazi pécsi polgár az, akinek itt a hegyen már van egy tőke szőlője, tréfásan a tősgyökeres Pécsett születetteket 'tüké'-nek nevezik/
Mivel sokan nem ismerik a 'tüke' szó jelentését, itt is olvashatnak róla az érdeklődők: http://www.amilapunk.hu/eozin/jartamban/pecsituke/0pecsituke.html
Ády
2016.08.25. 14:33
"Ha a tükék összefognak

Már gyűlik a pénz a nemrégiben létrehozott Tüke alapítvány számláján.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Fürtös György keramikus a város őslakosai, azaz a tükék szellemiségét jelképező szobor, illetve szökőkút tervein dolgozik. A művész felajánlását a Zsonay Gyár azzal egészítette ki, hogy a pirogránit alkotás kiégetésének teljes költségét magára vállalta. Az egyéb kiadások fedezésére a Polgári Kör Pécs Egyesület néhány héttel ezelőtt létrehozta a Tüke alapítványt. A kezdeményezés hosszú távon a város hagyományainak, szellemi értékeinek megőrzését és támogatását tűzte ki célul. Mint Kerény i
János kuratóriumi elnök elmondta, már több magánszemély, illetve cég felajánlása megérkezett az alapítványhoz, köztük jelentősebb összegek is. A szerencsés támogatottság mellett minden bizonnyal sikerül majd jövő tavasszal, Zsolnay Vilmos születésének 170. és a gyár alapításának 145. évfordulóján leleplezni a szőlőtőkét ábrázoló szobrot. A szökőkút helyét illetően még semmi sem bizonyos, de szeretnék központi, sokak által látogatott helyen felépíteni. A következő terv feltehetően a városkapu felállítása lesz. S. G."
Források:
Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus 4. (8. évfolyam, 212. szám)
Ády
2018.02.16. 15:05
A Tüke-szökőkút avatása

Az egyik legnagyobb pécsi tüke, Zsolnay Vilmos születésének évfordulóján a pécsi tűkének, vagyis a városát szerető pécsi polgárnak állított jelképet avattak tegnap.
A postapalotával szemben, a Citrom utca öblében majd ezren gyűltek össze a Tüke-szobor, Fürtös György keramikus iparművész alkotásának avatójára. A mű valójában diszkót, sőt szökőkútszerű csobogó. Építésze, vezető tervezője, Dévényi Sándor, vízgépészeti tervezője Abay-Nemes István, statikai tervezője Dulánszky Jenő, a vízforgató elektromos tervezője Lénárt Gábor volt.
A mű a pécsi polgárnak állít emléket. Ez hajdan együtt járt a szőlősgazdasággal, ahogy azt a kűt is jelképezi, amely a pécsi cégek és civil szervezetek összefogása révén valósulhatott meg. Ennek motorja a Zsolnay Porcelán- gyár Rt., a Polgári Kör Pécs és a Tüke Alapítvány volt.
A szobrot a nagy elődre emlékezve - Zsolnay Vilmos 170 éve született, a nevét viselő porcelángyár pedig 145 éves idén - Mattyasovszky- Zsolnay Tamás avatta fel, majd az ajándék átvevőjeként dr. Páva Zsolt polgármester méltatta a civil kezdeményezést, az alapítvány kuratóriuma nevében pedig Kerényi János kérte a tulajdonosokat, hogy igazi pécsi polgárként vigyázzanak a műalkotásra.
Az avatásra hagyományteremtő futóversenyt is rendezett a Zsolnay Porcelángyár és a Polgári Kör Pécs. D. I.
Források:
Új Dunántúli Napló, 1998. április 20. (9. évfolyam, 108. szám)

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
5195
Feltöltve
2008.05.05. 22:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.05.05. 22:05

5196

5197

5198

5199

5200

58217
Feltöltve
2010.06.22. 22:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Dr. Pinczés Sándor 10.06.22. 22:25

58218

58219
Feltöltve
2010.06.22. 22:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.22. 22:26

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
113814
Feltöltve
2012.07.07. 14:43
EXIF információk...
Hewlett-Packard / hp photosmart 735
ƒ492/100 • 1/510 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.07.07. 14:43

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
198830
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2015.03.17. 15:46
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ55/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.03.17. 15:46
2010. augusztus

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
198831
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2015.03.17. 15:48
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ49/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.03.17. 15:48
2010. augusztus

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
221842
Feltöltve
2015.10.16. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
221843
Feltöltve
2015.10.16. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
221844
Feltöltve
2015.10.16. 23:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
221845
Feltöltve
2015.10.16. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
221846

271099
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. szeptember

Archív fotók

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

"Fürtös György a tüke szellemiségét megragadó műalkotást készít.
A kút makettjét már elkészítette a mester.
Fotó: Müller A.
Feltöltő
Azonosító
250876
Forrás
Új Dunántúli Napló, 1997. június 21. (8. évfolyam, 168. szám)
Évszám
1997
Feltöltve
2016.08.25. 14:27
Képinfó
Alkotó a képen
(Fürtös György)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.08.25. 14:27
1997, Archív felvétel
"Fürtös György a tüke szellemiségét megragadó műalkotást készít.
A kút makettjét már elkészítette a mester.
Fotó: Müller A.

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

Tüke díszkút Pécsnek - A Zsolnay Gyárban már legyártották a „Tüke” Alapítvány szervezésben létesülő díszkút elemeit. Fürtös György műve a pécsi...Teljes szövegTüke díszkút Pécsnek - A Zsolnay Gyárban már legyártották a „Tüke” Alapítvány szervezésben létesülő díszkút elemeit. Fürtös György műve a pécsi polgárnak állít emléket a térré öblösödő Citrom utcában, a postaigazgatósággal szemközt...
Fotó: W. TKevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
304060
Forrás
Űj Dunántűli Napló, 1998. április 7. (9. évfolyam, 96. szám)
Évszám
1998
Feltöltve
2018.02.16. 15:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.02.16. 15:11
1998, Archív felvétel
Tüke díszkút Pécsnek - A Zsolnay Gyárban már legyártották a „Tüke” Alapítvány szervezésben...Teljes szövegTüke díszkút Pécsnek - A Zsolnay Gyárban már legyártották a „Tüke” Alapítvány szervezésben létesülő díszkút elemeit. Fürtös György műve a pécsi polgárnak állít emléket a térré öblösödő Citrom utcában, a postaigazgatósággal szemközt...
Fotó: W. TKevesebb szöveg

"Tüke-kút" c. alkotás fotói Pécs településről

"A Tüke-szökőkút tegnapi avatásán az ünnephez méltón - bor is folyt. Persze, csak a csapra vert hordókból, tálcákon körbehordott poharakból. A...Teljes szöveg"A Tüke-szökőkút tegnapi avatásán az ünnephez méltón - bor is folyt. Persze, csak a csapra vert hordókból, tálcákon körbehordott poharakból. A szökőkút vize remélhetőleg a hétköznapokra sem apad majd el." Fotó: Tóth L.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
304061
Forrás
Új Dunántúli Napló, 1998. április 20. (9. évfolyam, 108. szám)
Évszám
1998
Feltöltve
2018.02.16. 15:12
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.02.16. 15:12
1998, Archív felvétel
"A Tüke-szökőkút tegnapi avatásán az ünnephez méltón - bor is folyt. Persze, csak a csapra vert...Teljes szöveg"A Tüke-szökőkút tegnapi avatásán az ünnephez méltón - bor is folyt. Persze, csak a csapra vert hordókból, tálcákon körbehordott poharakból. A szökőkút vize remélhetőleg a hétköznapokra sem apad majd el." Fotó: Tóth L.Kevesebb szöveg
Összesen 21 fotó

Műlap története

18.03.28. 17:08
Megérintettem a "Tüke-kút" alkotást!
18.02.17. 09:00
A "Tüke-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.02.16. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
18.02.16. 15:11
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
17.03.23. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
16.08.25. 14:27
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
15.10.16. 23:11

15.10.16. 23:10
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
15.10.16. 23:09
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
15.10.16. 23:08
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
15.03.17. 15:48
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
15.03.17. 15:46
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
12.07.07. 14:43
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
10.06.22. 22:26
1 új fotót töltöttem a "Tüke-kút" műlaphoz!
10.06.22. 22:25

08.05.05. 22:05
uzmaria publikálta "Tüke-kút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.