Pécs, Csukás-ház épületdíszei
"Miután az udvari épületrészben berendezett bútorgyár az 1880-as évek végére kinőtte belvárosi telephelyét, a siklósi külvárosba kiköltöztetett üzem helyén a Hoffmann cég bemutatótermet és üzletet létesített. Ennek portáljaként készült el 1897-ben a lakóház nyugati rizalitját díszítő, a színes majolizált pirogránit használatának köszönhetően időtálló és figyelemfelkeltő üzletbejárat.
Mendöl Zsuzsanna kutatómunkájának eredményeképp tudjuk, hogy a városhoz beadott tervrajzon − a Hoffmann Károly halála után a vállalkozást továbbvivő − Hoffmann Lajos aláírásán kívül nem szerepel építész kézjegye. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a tervet maga a megrendelő rajzolta meg a Zsolnay gyár fazonkönyveinek segítségével. Ezt erősíti meg az is, hogy a portál egyes részletei különböző középületekhez legyártott elemek másolataiként azonosíthatóak. Így a kirakatot keretező, virágbetétes, korinthoszi fejezetű majolika pilaszterek eredetileg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc által tervezett budapesti Műcsarnok apszisának vakablakfülkéihez, az attika kartusai és vázái pedig egy bécsi lovarda homlokzatához készültek. A historizmus szellemének megfelelően a korszerű anyag történeti stílusköntösben, a reneszánsz formavilágát idézve jelent meg.
A portál volutákkal övezett, félköríves oromzatú, a gyár formakönyvében még üresen szereplő fülkéjét a reklám funkciónak is megfelelő motívummal töltötte ki a tervező. Az architektúra leghangsúlyosabb részén, a madárfejek és szalaggal összekötött lombok által közrefogott középső pajzson az asztalos mesterség jelképei: a körző, a derékszögelő és a gyalu ábrázolásai jelennek meg. Ma is jól olvasható a gerendázaton a „bútor raktár” felirat, míg a pilaszterek fejezetei közötti csempeburkolaton szereplő „Első Pécsi Bútor-, Ajtó- és Ablak Gyár, Hoffmann Károly” szöveget az épületet 1912-ben megvásárló „Csukás Zoltán” bádogosmester a saját névtáblájával takarta el."
Érdemes ezt is elolvasni:
http://mecsekegyesulet.hu/images/evkonyv_pdf/csukas.pdf
Ezt pedig megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=v_I2BRM55dI&feature=autoplay&list=PL67CA0B1F423B948B&playnext=2
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f5d3ec34388f1f79762836c3135c0d4d_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5642068151083c95d24eee34ec08df18_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/feb9b5233cd292f2aff39a3dc593d33e_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/39c919a7767291a3c6c20cda44411a71_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e4dd96d5f9c1eaa5f8eebffd6f1c489_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1ad48e5acdfc1aa2db5876b236a3df58_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/280 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5dd13e1081189b67e05cca7f131d1b1f_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/02d0161aecc7fc975da8eec725dacd11_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/340 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/50c5db9bcf505f9b6dc0b53faa4144a0_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/150 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e28733ebd68cd3a7ee300584c0dc234_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/150 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a1429-633173d03cf02-25acec121553dd004aa80263_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a1429-633173d045b8c-fa79cb1293eb8f64d19bd522_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ43/10 • 1/125 • 10.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a1429-633173f269b15-bd71b22af963856c37499342_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/80 • 25.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a1429-633173f2717f9-6fe9e477e9497a5f9603379a_4.jpg)
"Pécs, Csukás-ház épületdíszei" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/100 • 83.4mm • ISO320