Budapest, I. kerület, Színház u. 1-3
Archív képek

Budapest
I. kerület, Színház u. 1-3
A Táncszínház előterében, jobb oldalon

Felállítás1978


Göröntsér Vera
2011.03.29. 18:49
Kelemen László színigazgató és színműíró, a Várszínház egykori társulatának vezetője, élt 1762-1814-ig. Mellszobra a Nemzeti Táncszínház előterében látható.

Nemzeti Táncszínház - előzőekben Várszínház - épületének történetét a kapcsolt műlap bemutatja.

Az egykori Várszínház építését II. József német nyelvű előadások céljára szánta, mint ahogy a hivatalos nyelv is a német volt. Mégis itt hangzott el az első magyar színielőadás 1790. október 25.-én.. Az akkori színigazgató Kelemen László volt, az az 'úttörő' vállalkozás az ő nevéhez fűződik. A Magyar Játszó Társasága Simai Kristóf kegyesrendi szerzetes 'Igazházi' című darabját adta elő. Ez a bemutató a magyar színháztörténet egyik kulcsfontosságú helyszínévé tette a Várszínházat.
Sok küzdelem követte az első bemutatót. Ugyanakkor a színház nagynevű magyar színészeknek adott otthont és jelentős eredményeket tudott felmutatni a magyar kultúra terjesztésében.

Forrás: A Nemzeti Táncszínház, ill. Várszínház
http://nemzetitancszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10732%3Aa-szinhaz-toertenete&catid=1%3Aa-szinhazrol&Itemid=3&lang=hu
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rsz%C3%ADnh%C3%A1z
Kelemen László életrajzi adatai és munkássága:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kelemen_L%C3%A1szl%C3%B3_(sz%C3%ADnigazgat%C3%B3)



Kapcsolódó
Kempelen Farkas

Cím alapján hasonló

"Kelemen László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81196
Feltöltve
2011.03.27. 19:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:34

"Kelemen László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81197
Feltöltve
2011.03.27. 19:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:35

"Kelemen László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81198
Feltöltve
2011.03.27. 19:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:37

"Kelemen László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81199
Feltöltve
2011.03.27. 19:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:38

"Kelemen László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81200
Feltöltve
2011.03.27. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:39

Archív fotók

"Kelemen László" c. alkotás fotói

A Várszínház korabeli képe Forrás: http://nemzetitancszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10732%3Aa-szinhaz-toertenete&catid=1%3Aa-szinhazrol&Itemid=3&lang=hu
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81201
Feltöltve
2011.03.27. 19:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.27. 19:41
Archív felvétel
A Várszínház korabeli képe Forrás:...Teljes szövegA Várszínház korabeli képe Forrás: http://nemzetitancszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10732%3Aa-szinhaz-toertenete&catid=1%3Aa-szinhazrol&Itemid=3&lang=huKevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.02.17. 15:00
Megérintettem a "Kelemen László" alkotást
18.11.17. 15:58
Megérintettem a "Kelemen László" alkotást
18.10.27. 10:37
Megérintettem a "Kelemen László" alkotást
11.03.29. 18:49
Göröntsér Vera publikálta "Kelemen László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.