Budapest, XI. kerület, Érdi út

Érdi út és Tömös utca sarkánál található iskolában.

Felállítás2000

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Ády
2011.03.24. 16:15
Már nem először járok ebben az iskolában. Tavaly a Modellező fiú szobrát kerestem meg. Az előző látogatásom óta találtam még adatot, hogy még két alkotás van az iskolában. Így kihasználva a szombati munkanapot megkerestem. Sajnos meg is találtam mindkettőt, meg nem is. Az első a most bemutatott Sáfár Pál festő által készített Magyar Millennium kerámia kompozíció az iskola állíttatott Millennium tiszteletére 2000-ben.

A másik viszont sokkal izgalmasabbnak hangzott, Szinte Gábor mozaikja amit 1965-ben készített. Sajnos ez az az alkotás ami megvan, de sajnos most nem látható. Mert mint az igazgató úrtól megtudtam az alkotás Osztapenkót ábrázolta és az idők folyamán lefestették. Ő se látta élőben, de egy régi tanuló archív fotóján rajta volt. Szerencsére találtam róla egy archív képet, így meg tudom mutatni hogy néz ki.

Ády műlapja

Kapcsolódó
Modellező fiú
Kapcsolódó
Osztapenko

Cím alapján hasonló

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80974
Feltöltve
2011.03.24. 15:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 15:31

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80977
Feltöltve
2011.03.24. 15:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 15:32

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80982
Feltöltve
2011.03.24. 15:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 15:34

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80975
Feltöltve
2011.03.24. 15:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 15:32

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80978

80979
Feltöltve
2011.03.24. 15:33

Ády 11.03.24. 15:33

"Magyar Millennium" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
80980

80976

80981

Összesen 9 fotó

Műlap története

11.03.24. 16:15
Ády publikálta "Magyar Millennium" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.