A Szent István-bazilika főkapujának domborművei

Budapest, V. kerület, Szent István tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A tizenkét apostol

Budapest
V. kerület, Szent István tér
A Szent István-Bazilika főkapuján láthatók.

Felállítás1904

ATTILA SISKOVITS
2011.04.09. 23:39
A tizenkét apostolt (erőteljes realisztikus stílusban) ábrázoló bas-reliefek a főbejárat díszes tölgyfa kapujába vannak applikálva.

A templomajtók asztalos, lakatos, üveges, és bronzmunkáira vonatkozó megbízásokat 1903-ban adják ki. A főkapu két bronzszárnyának munkáit a
Zellerin-gyár kapja. Az apostolfejeket Szamovolszky Ödön mintázza.
Az Építési Bizottság a szerződésekben előírja a hibátlan anyagminőséget.
az illesztések tökéletes pontosságát, az általa kiszolgáltatott rajzok és
gipszminták pontos követését, s fenntartja magának az ellenőrzés és visszautasítás lehetőségét a munkafolyamat bármely szakaszában.

A szobrász az Iparművészeti Iskola elvégzése után Zala György és Róna József műtermében dolgozott, majd Olaszországban, Münchenben és Párizsban képezte tovább magát. Először 1902-ben szerepelt a Műcsarnok kiállításán.
Források:
Forrás: Dr. Farkas Attila. Budapest. Szent István - bazilika.

Cím alapján hasonló

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

6./ János.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93950
Feltöltve
2011.09.08. 00:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.08. 00:44
6./ János.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

10./ Tádé.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93951
Feltöltve
2011.09.08. 01:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.08. 01:01
10./ Tádé.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

9./ Bertalan.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93765
Feltöltve
2011.09.05. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.05. 22:01
9./ Bertalan.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

7./ Péter.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93676
Feltöltve
2011.09.04. 22:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 22:36
7./ Péter.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

1./ Máté.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93668
Feltöltve
2011.09.04. 21:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 21:19
1./ Máté.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

12./ Tamás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93667
Feltöltve
2011.09.04. 21:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 21:11
12./ Tamás.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

2./ Simon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93629
Feltöltve
2011.09.04. 20:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 20:03
2./ Simon.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

4./ Jakab (ifjabb).
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93628
Feltöltve
2011.09.04. 19:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 19:58
4./ Jakab (ifjabb).

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

3./ Jakab (idősebb).
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93582
Feltöltve
2011.09.04. 04:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.09.04. 04:44
3./ Jakab (idősebb).

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154840
Feltöltve
2014.01.06. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.06. 12:03

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348394
Feltöltve
2019.03.29. 09:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:18

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348395
Feltöltve
2019.03.29. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:19

348396
Feltöltve
2019.03.29. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:19

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348397
Feltöltve
2019.03.29. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:19

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348398
Feltöltve
2019.03.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:20

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348399
Feltöltve
2019.03.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:20

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348400
Feltöltve
2019.03.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/60 • ISO400

348401
Feltöltve
2019.03.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/85 • ISO400

348402
Feltöltve
2019.03.29. 09:21

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:21

348403
Feltöltve
2019.03.29. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:21

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348404
Feltöltve
2019.03.29. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:21

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348405
Feltöltve
2019.03.29. 09:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:22

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348406

348407
Feltöltve
2019.03.29. 09:23
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/120 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:23

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

A domborművek gipsz formáit a bazilikában megtalálták és jelenleg restaurálva a kincstárban láthatóak.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348408
Feltöltve
2019.03.29. 09:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/7 • ISO400

348409
Feltöltve
2019.03.29. 09:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:23
A domborművek gipsz formáit a bazilikában megtalálták és jelenleg restaurálva a kincstárban láthatóak.

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348410
Feltöltve
2019.03.29. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:24

"A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348411
Fotózva
2008. szeptember
Feltöltve
2019.03.29. 09:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.03.29. 09:26
2008. szeptember
Összesen 28 fotó

Műlap története

23.09.05. 17:09
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
19.03.29. 09:26
1 új fotót töltöttem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" műlaphoz
19.03.29. 09:24
1 új fotót töltöttem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" műlaphoz
19.03.29. 09:23

19.03.29. 09:22

19.03.29. 09:21

19.03.29. 09:20

19.03.29. 09:19

19.03.29. 09:18
1 új fotót töltöttem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" műlaphoz
19.02.18. 18:48
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
18.11.12. 17:47
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
18.02.15. 20:36
Az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.13. 11:34
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
17.04.27. 09:21
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
17.02.23. 08:40
Megérintettem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" alkotást
14.01.06. 12:03
1 új fotót töltöttem az "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" műlaphoz
11.04.09. 23:39
ATTILA SISKOVITS publikálta "A Szent István-bazilika főkapujának domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.