Színház
„Ideális helyen áll a kompozíció. Közelben az Operaház, az Új Színház, a Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban, a Radnóti Színház, a Budapesti Operettszínház, a Moulin Rouge, a Thália Színház s szemben a Mikroszkóp Színpad bejárata, amelyre a színész-szimbólumokból komponált, köpenyes, halálfejű alkotás kinyújtott karja mutat, tenyerén tartva Hofi Géza fejének mását. Arra a bejáratra mutat, ahol a művész közlekedett több mint ezer alkalommal, előadásra menet és előadásról jövet. … Azért is itt, ebben a színházi környezetben kell állnia a Színház című figurának és vele Hofi arcmásának, mert ő maga volt a színház. Nem volt folytatója semmilyen hagyománynak, s attól tartok, nem lesz utódja sem. Ne lepődjenek meg a meghatározáson: Hofi Géza igazi nagy drámai színész volt. Minden igazán nagy színész egyben bohóc, komikus és tragikus hős is. Ő képes volt arra, hogy a maga sajátos tehetségével nevettetve, sőt, röhögtetve a közönséget, a legtragikusabb eseményeket, a legkártékonyabb intézkedéseket, a legnagyobb ostobaságokat, emberi és hivatali balfogásokat humorrá formálja.” – mondta szoboravató beszédében Horváth Ádám rendező.
Schiffer János, akkori főpolgármester-helyettes pedig a következőkkel egészítette ki:
„Ezt a szobrot, Stremeny Géza alkotását, a Színház szobraként avatjuk fel, de a pesti emberek holnaptól már Hofi-szoborként fogják emlegetni. … Hofi az a színész volt, akinek alakváltozásai sohasem fedték el a közülünk való kisembert, aki helyettünk mondja ki az igazat. Zabolátlan volt és szabad szájú, de sohasem volt indulatos és gyűlölködő. …
A butaság, a képmutatás, a pöffeszkedés, a nagyképűség és a hazugság ellen a derűvel, a harsány nevetéssel, helyenként gyilkos humorával harcolt. S most e szoborban felfedezhetjük, hogy képes vigyorogva nézni a halál szemébe. A komédiának és a tragédiának ez a bonyolult egymásba fonódása és ma már visszafordíthatatlan áttűnése volt Hofi legnagyobb titka.”
Forrás: http://turistautak.hu/poi.php?id=4064
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f54513de202b8bee3fead4790e381d0c_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/872cce859c864af857509bee748f5976_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/28bb228fa0b05e40cdf1bc76830b04db_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/816a69085a785c677b2d33bc0a4add07_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ba203777094f4446247e5f2fd9558863_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4a659a2dbab3cd858436a7ac239118a_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5d944ef4695b3e87eb47bd47e0c182fa_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bc61c8a71fa377ee0e2e492867dbe98d_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dd4ce61506ef13754abac5e101d2ecb8_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/51bf9392dda1794b3c8e999590b9d9f0_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ97/10 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e58e32565784741978896612b53db607_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c268b0b0ed22bcce6f8fa9dd7a68ecc7_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/353232af17fa5123c0441f921bf603ec_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/25 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b6410849f4ac23f92f1bada75676847_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/8 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/03cadf067c98876bf88a1fcc03d719db_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/25 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1be7469eecc3b711ee3a8cca90fe398e_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e4fd0f790152d802e47686d1a9bf27e2_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/141809f0eafd8edc1c051309933cb58d_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0dbf2c5a476c373ff941da81ee3bef01_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f9a0b978aaa5c39cbca6610e36cfd9c4_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7a2de60475211a797f610b5db2b765d6_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e795aaed28a903dbd4bc69c068575b6f_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6372cb84d5d774aa900a7b228455d940_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5144664545ac5e79bc7a9d04000fa184_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f95416795b8d8c279356002e68163ae7_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f6ac7c9bcf56422b2b858fadb732ab10_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a142-6331689bbebce-f4b37e82423f499ddf7a31bb_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a142-633168dcc9a78-29340ca5532e88bedfefdb94_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a142-633168dcd1d91-aca3004906a9bd0fea622eb7_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a142-633168dcda06f-95aff7eebfebce688d744c11_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a142-633168dce2427-2d8fe7db0e76371447cb5b7d_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a142-64084a029fe18-8422cd92060a7a83c1479bbb_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 8.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a142-64084a02a27df-fba1fb195b55d0476aed9341_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 8.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a142-64084a02a5f94-25438d0d618062882bb18d15_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 8.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a142-6447781951922-3bba41dd134309949ff9d546_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 5.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a142-6447781955544-ea4a05e7b6a0a03f179638c9_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 9mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a142-64ef6ec1e2ede-da49f48e95dc4bd3c6714d31_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a142-64ef6ec1e56ac-b3d810c62336c0f042140647_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 109.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4f206187983a2f3fd0de7337898cfb09_4.jpg)
"Színház" c. alkotás fotói
Ott, az orrom előtt kapcsolta oda biciklijét az úriember. Nem zavarta, hogy épp fotózom a szobrot.
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ott, az orrom előtt kapcsolta oda biciklijét az úriember. Nem zavarta, hogy épp fotózom a szobrot.Kevesebb szöveg