Vecsés, Fő út

Állapot: Elpusztult

Vecsés
Fő út
A Fő út és a Ferihegyi Repülőtérre Vezető út találkozásánál állt.

Avatás1948. december 29.


Sila
2011.03.05. 16:53
Steinmetz Miklós 1913. október 4-én született Pécsen. Szülei a Tanácsköztársaság bukása után emigráltak. Számos országban megfordultak, míg 1932-ben a Szovjetunióba költöztek. Steinmetz itt került kapcsoltba a szovjet kommunista ifjúsági szervezettel, a Komszomollal. Részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a II. világháború kitörésekor önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, ahol kapitányi rangot szerzett.
Amikor 1944 telén a II. ukrán hadseregcsoport körülzárta Budapestet, Steinmetz kapitány vitte követként azt az ultimátumot, amely megadásra szólította fel a fővárosban rekedt német és magyar csapatokat. Társaival délkeleti irányból közelítette meg a német állásokat, amikor autójukkal aknára futottak és életüket vesztették. A kommunista propaganda az első pillanattól fogva úgy állította be az eseményeket, hogy a parlamentert meggyilkolták: „1944. dec. 29-én mint parlamenter Vecsés határában gépkocsin a német vonalak felé tartott, amikor a fasiszták három társával együtt orvul lelőtték” – olvasható az Új Magyar Lexikonban.
„Fehér zászlós gépkocsijára a németek tüzet nyitottak. Steinmetz holttestét bajtársai kimentették a tűzvonalból, előbb az ecseri főtéren, majd a gyömrői katonasírok között temették el” – írja az Utcák, terek, emberek című 1973-ban megjelent kiadvány.

1946-ban a főváros vezetése úgy határozott, hogy méltó emléket állít az állítólag meggyilkolt parlamenternek. 1948 szeptemberében pályázatott írtak ki egy, Vecsés határában felállítandó emlékmű elkészítésére. A kiírást Kerényi Jenő nyerte, de nyílván a szovjet szakértők nyomására, Mikus Sándor kapott felkérést, aki mellesleg a bírálóbizottság tagja volt. Az emlékmű terveinek elkészítésében Vasziljev szovjet százados is részt vett. Az előkészületek részeként a gyömrői temetőben exhumálták Steinmetz kapitányt és áttemették a készülő emlékmű alapzatához.
Az emlékművet 1948. december 29-én avatták fel Budapest határánál. A rohammunkával készült emlékmű egy roskadozó, halálos sebet kapott katonát ábrázolt, kezében zászlóval, mögötte katonatársa állt, kezével megálljt parancsolva.

Az emlékművet az 56-os forradalom idején felrobbantották. A forradalom leverése után Mikus újra megbízást kapott a szobor elkészítésére, aki kihasználva a kínálkozó lehetőséget, a kétalakos kompozíció helyett, az Osztapenko-szoborhoz hasonló, egészalakos szobrot készített, amelyet 1958-ban állítottak fel.
ocsovai andrás
2015.02.16. 20:51
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6996
Avatás a "Híradóban":

Blogbejegyzések a műlapról
"Valahol el kell mondani az ünnepi beszédet"
Pál Tamás blogja @ 2013.08.23. 23:53
Véleményem szerint hiánypótló riportot készített Legát Tibor a Magyar Narancs számára Pótó János történésszel, lapunk egyik szerkesztőjével. Az alábbiakban a weben is megjelent teljes cikket idé...

Sila műlapja



Cím alapján hasonló

"Steinmetz kapitány" c. alkotás fotói Vecsés településről

Feltöltő
Azonosító
79404
Forrás
Szoborpark Múzeum katalógus
Feltöltve
2011.03.05. 16:28
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.03.05. 16:28
Archív felvétel

"Steinmetz kapitány" c. alkotás fotói Vecsés településről

Feltöltő
Azonosító
79403
Forrás
server2001.rev.hu
Feltöltve
2011.03.05. 16:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.03.05. 16:27
Archív felvétel

"Steinmetz kapitány" c. alkotás fotói Vecsés településről

Emléklap.
Feltöltő
Azonosító
79402
Feltöltve
2011.03.05. 16:25
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.03.05. 16:25
Archív felvétel
Emléklap.

"Steinmetz kapitány" c. alkotás fotói Vecsés településről

Ez a fotó igen különleges szögből mutatja meg az alkotást.
Feltöltő
Azonosító
118457
Feltöltve
2012.09.11. 18:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.09.11. 18:07
Archív felvétel
Ez a fotó igen különleges szögből mutatja meg az alkotást.

"Steinmetz kapitány" c. alkotás fotói Vecsés településről

Ganz Dolgozó Lapja, 1949 január 1. (via uzemihirado.blog.hu)
Feltöltő
Azonosító
166451
Forrás
Ganz Dolgozó Lapja, 1949 január 1.
Fotózva
2013. június
Évszám
1949
Feltöltve
2014.05.23. 18:44
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
ASUS / Transformer TF101
ƒ0/10000 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 14.05.23. 18:44
2013. június
Ganz Dolgozó Lapja, 1949 január 1. (via uzemihirado.blog.hu)
Összesen 5 fotó

Műlap története

14.10.21. 10:17
A "Steinmetz kapitány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.05.23. 18:44
1 új fotót töltöttem a "Steinmetz kapitány" műlaphoz!
13.03.05. 08:50
A "Steinmetz kapitány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.03.05. 16:53
Sila publikálta "Steinmetz kapitány" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.