Fieba József-emlékoszlop

Tatabánya, Kossuth L. utca

Alternatív, helyi címek:Fieba plébános emlékoszlopa

Tatabánya
Kossuth L. utca
Tatabánya, Bánhida Kossuth u.

Felállítás1989


Tarjáni Antal
2011.02.27. 23:28
Fieba József (Vértesszőlős, 1814 – ?) katolikus pap, Bánhida és Vértesszőlős plébánosa.
"Haynau 1849. július 1-jén kiáltványt adott ki, melyben rögtönítélő haditörvényszékkel fenyegetett meg mindenkit, aki a szabadságharcot szolgálta... A papoknak azt is bűnül rótták fel, ha a szószékről kihirdették a Habsburgok trónfosztását kimondó országgyűlési határozatot...
Ekkor kezdődött Fieba József és három társa (László József kocsi református lelkész, Győrfy Ferenc tatai tanító és Tóth Sándor oroszlányi jegyző) bujdosásának, elfogatásának és fogságának története. A kocsi református lelkész és a tatai tanító a császári csapatok elől menekült, és Bánhidán Fieba Józsefhez tértek be, aki szintén menekülni készült", de Vértesben elfogták őket. Július 11-én Nagyigmándra vitték a bilincsbe vert foglyokat és mindegyikre ötven botot vertek.
Pozsonyba a „Vízi-kaszárnyában”, "amely már megtelt politikai foglyokkal", raboskodott Fieba József és három társa 1849 novemberéig.
Fieba "három társát egymás után kiengedték, őt azonban titkos feljelentés alapján nyolcévi várfogságra ítélték, s Olmützbe szállították, ahol embertelen körülmények között tartották társaival együtt 1852-ig".
"Mind politikai, mind vallási szempontból művelt, szabad gondolkodású, tehetséges felvilágosult férfiú, aki bár tót származású, de testestül-lelkestül magyar érzelmű volt.”
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fieba_J%C3%B3zsef



Tagi gyűjteményben
Tatabányai szobrok

Cím alapján hasonló

"Fieba József-emlékoszlop" c. alkotás fotói Tatabánya településről

Feltöltő
Azonosító
78947
Fotózva
2005. július
Feltöltve
2011.02.27. 22:57
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.02.27. 22:57
2005. július

"Fieba József-emlékoszlop" c. alkotás fotói Tatabánya településről

Feltöltő
Azonosító
78948
Feltöltve
2011.02.27. 22:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ280/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.02.27. 22:59

"Fieba József-emlékoszlop" c. alkotás fotói Tatabánya településről

Feltöltő
Azonosító
78949
Feltöltve
2011.02.27. 23:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ330/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.02.27. 23:00

"Fieba József-emlékoszlop" c. alkotás fotói Tatabánya településről

Feltöltő
Azonosító
78950
Feltöltve
2011.02.27. 23:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ300/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.02.27. 23:03

"Fieba József-emlékoszlop" c. alkotás fotói Tatabánya településről

Feltöltő
Azonosító
78951
Feltöltve
2011.02.27. 23:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ280/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.02.27. 23:04
Összesen 5 fotó

Műlap története

14.09.23. 11:48
A "Fieba József-emlékoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.02.27. 23:28
Tarjáni Antal publikálta "Fieba József-emlékoszlop" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.