Csemő, Dózsa György tér
Archív képek

Csemő
Dózsa György tér
A Petőfi Sándor utca és az Urbán Pál utca sarkán van.

Avatás2002
Avatás1979

Hársch Ferenc
2011.03.01. 08:43
A háromszoros nagyságú, vörösrézlemezből domborított Dózsa György portrét a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége rendelte meg 1979-ben, a ceglédi Dózsa György laktanyába történő felállításra. A Képző- és Iparművészeti lektorátus 1979. okt.4-én elbírálta és nov.7-én került felavatásra a laktanyában.
2001. jun. 30-án a ceglédi alakulatok felszámolásra kerültek és a laktanya megszünt. A szobor már nem tölthette be azt az eszmei, művészeti funkciót melyre hivatott volt 22 éven át, ezért a Honvédelmi Miniszter kezdeményezésére egy méltó helyet kellett keresni a szobornak.
A Cegléd közelében lévő kis községben közel félszáz fő élt akkor akik korábban a laktanyában szolgáltak hivatásos vagy szerződéses katonaként illetve közalkalmazottként, valamint több száz csemői fiatalember töltötte Cegléden sorkatonai szolgálatát; így került az alkotás felajánlásra Csemő községnek.
A Dózsa-portré 2002. július 06-án, a település megalakulásának 50. évfordulóján, az 5. Csemői Virágünnepen, került felállításra a jelenlegi helyén.(Lukács István alezredes)

Cím alapján hasonló

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
78755
Feltöltve
2011.02.25. 09:04
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.02.25. 09:04

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
78756
Feltöltve
2011.02.25. 09:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/180 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.02.25. 09:05

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
78757
Feltöltve
2011.02.25. 09:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ31/10 • 1/250 • ISO80

78758
Feltöltve
2011.02.25. 09:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.02.25. 09:05

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
78759
Feltöltve
2011.02.25. 09:06
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ4/1 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.02.25. 09:06

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
78760
Feltöltve
2011.02.25. 09:06
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.02.25. 09:06

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
118532
Feltöltve
2012.09.13. 09:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.09.13. 09:18

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
120704
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2012.10.08. 12:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:14
2011. április

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Feltöltő
Azonosító
120705
Feltöltve
2012.10.08. 12:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:14

Archív fotók

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

Az eredeti helyén, a laktanyában.
Feltöltő
Azonosító
79146
Feltöltve
2011.03.01. 08:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-W30
ƒ28/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.03.01. 08:34
Archív felvétel
Az eredeti helyén, a laktanyában.

"Dózsa György" c. alkotás fotói Csemő településről

A szobor áttelepítése előtti kép: Somkutas Imre ezredessel a 3. Gépesített Hadosztály utolsó parancsnokával és Lukács István alezredessel a laktanya utolsó parancsnokával.
Feltöltő
Azonosító
79147
Feltöltve
2011.03.01. 08:37
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-W30
ƒ28/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.03.01. 08:37
Archív felvétel
A szobor áttelepítése előtti kép: Somkutas Imre ezredessel a 3. Gépesített Hadosztály utolsó...Teljes szövegA szobor áttelepítése előtti kép: Somkutas Imre ezredessel a 3. Gépesített Hadosztály utolsó parancsnokával és Lukács István alezredessel a laktanya utolsó parancsnokával.Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

12.10.08. 12:14
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György" műlaphoz!

12.09.13. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György" műlaphoz!
11.03.01. 08:43
Hársch Ferenc publikálta "Dózsa György" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.