Debrecen, Széchenyi utca 10.

Debrecen
Széchenyi utca 10.
Az épület kapuja mellett, a homlokzaton látható.

Felállítás1991

Kőszeghy Attila (építész, közreműködő)

TundeK62
2011.02.19. 21:08
Kicsit hosszú lesz, de talán megéri megírni.

Debrecenben igen kevés, igényes, jól elhelyezett, ötletes cégér van (volt). Ezek közül négy, szemmel láthatóan egy kéz munkája; azonos anyagból készült, azonos stílusban. Kettő ezen a bemutatni kívánt épületen, egyet időközben végérvényesen lebontottak (3027-es műlap), és egy vár még feltöltésre.
A képeken látszik, hogy az első képet a cégérről még 2009 nyarán készítettem. Bementem a boltba, ami amúgy egy országos lefedettségű vadászbolt-hálózat egyike. Az eladók nem tudtak segíteni nekem adatokkal, és hát a főnököt felhívni egy ilyen jelentéktelen ügyben...
Nem vadászpuskát akartam venni, elmondtam nekik rögtön, hogy mi járatban vagyok, és mi iránt érdeklődöm.

2010 februárjában (tehát egy évvel ezelőtt) részt vettem, a Nagyerdő megmentéséért több civil szervezet által rendezett kétnapos előadássorozaton. Oda meghívták a város főépítészét, aki a Nagyerdő problémájának megoldása mellett (helyett) tartott egy kb. egyórás előadást a reklámtáblák, hirdetések, cégérek eltávolításának szükségességéről.

Ajaj! Gondoltam magamban, annyi lesz a már lefotózott, de ide még fel nem töltött cégéreimnek!
A nyáron igazán már nem is lepődtem meg, amikor a Széchenyi utcán járva, a fotók között mellékelt cikk elolvasása után megláttam, hogy hiányzik, leszedték helyükről a cégéreket.
Aztán egy szeptemberi délelőtt észrevettem, hogy visszarakták a két alkotást. Még jó, hogy a fényképezőgép nélkül ki sem teszem a lábam a házból! Azonnal vettem is elő a gépet.
Éppen fotóztam a felújított, átfestett cégéreket, amikor be akart menni a kapun egy autó. Szerencsém volt. A vadászbolt tulajdonosa hajtott be éppen, aki elmondta nekem azokat az adatokat, amelyeket több mint egy éve nem tudtam kideríteni. Azt hitte, az önkormányzattól vagyok ellenőrizni, hogy visszarakták-e a cégérpárt. Éppen a nyári helyi rendelet kapcsán kellett nekik is elvégeztetni a felújítást.

A műemléképület egy posztókereskedő, később a város főbírája, 1770 körül, barokk stílusban épült háza (Simonffy Sámuel; hivatali ideje: 1811–1821). A ház egykori nevezetes lakójáról azt említem meg, hogy az egyház főgondnokaként ő irányította a Nagytemplom építési munkálatait.
A házat többször újították már fel, legutóbb az 1990-es évek elején. Akkor került a kapubejáró két oldala mellé a két különböző cégér. A Harmónia vadászbolt az udvari részen van, az utcafrontin egy számítástechnikai üzlet, aminek már a neve sem az, mint a cégéren. Végül is húsz éve ott vannak az üzletek, és az udvarra való könnyű bejutás miatt, a parkolás gondja nem terheli őket, mivel a kapu szinte mindig nyitva áll.

Örülök, hogy legalább ez a két cégér (a másik újabb műlapon) megmenekült, és újra látható. A boltfelirat fölött, két egymással szemben álló, stilizált szarvast láthatunk.
További linkek
Az épületről: http://muemlekem.hu/muemlek?id=5272

Az üzletről: http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/harm%C3%B3nia-91-kft--49831.html

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

A rozsdásodó cégér
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78137
Fotózva
2009. június
Feltöltve
2011.02.17. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:18
2009. június
A rozsdásodó cégér

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

Műemléki tábla
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78138
Fotózva
2009. június
Feltöltve
2011.02.17. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:18
2009. június
Műemléki tábla

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

Hajdú-Bihari Napló cikke: 2010 júliusa
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78139
Fotózva
2010. július
Évszám
2010
Feltöltve
2011.02.17. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:19
2010. július
Hajdú-Bihari Napló cikke: 2010 júliusa

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

Cégérpár
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78140
Feltöltve
2011.02.17. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:20
Cégérpár

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

A felújított cégér
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78141
Feltöltve
2011.02.17. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:21
A felújított cégér

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78142
Feltöltve
2011.02.17. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:21

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

Cégérpár az út túloldaláról
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78143
Feltöltve
2011.02.17. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.17. 21:22
Cégérpár az út túloldaláról

"Harmónia-cégér" c. alkotás fotói

A ház udvari homlokzata, a vadászbolttal
Alkotó
Prim ZoltánKőszeghy Attila (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
78262
Feltöltve
2011.02.19. 19:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.19. 19:57
A ház udvari homlokzata, a vadászbolttal
Összesen 8 fotó

Műlap története

11.02.19. 21:08
TundeK62 publikálta "Harmónia-cégér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.