A mozaik a FIP kongresszusára készült. Három hónapig szinte naponta reggel hattól éjfélig, hétvégéken is tördelte és ragasztotta az apró kockákat Bartók András. A húsz négyzetméteres felület, 50 ezer egész 136-féle színű mozaikszemet „emésztett fel”. Ez persze csupán a munka manuális része. Bartók András, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet technikusa, kedvtelésből és - belső indíttatásból fordult a művészet felé. Régen kezdődött. Az érettségi után érdeklődésének engedve sikerrel felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahová azután be sem tette a lábát. Szülei előtt a neves rokon, Rudnay Gyula nehéz művészélete lebegett, fiuknak kiegyensúlyozott, nyugodt életet álmodtak. Akkor ő még fájlalta a szülői szigort, s ha nem is ment a főiskolára, a maga útját kezdte járni. Az orvosi műszerek vonzották.

Húsz évesen, mivel beszélt németül, megpályázott egy NDK-ban meghirdetett műszerészi állást egy elektronikus számítógépgyárban.

Még ott részt vett egy amatőrök számára kiírt országos pályázaton, ahol olajfestményeivel a második lett. Erfurtban állították ki a képeit.

Hazatérve a SOTE- n helyezkedett el, kezdettől örömmel végezte munkáját.

Szerette munkáját, kirándulása a művészetek világába nem „pótcselekvés”. Egységes egészet alkotott éltében szakmája és a művészet. Példa erre az elkészült mozaik is, amely valójában szakmai ihletésű: a művészet nyelvén fogalmazódott meg egy spektrofotometrikus szerkezetvizsgálaton. Ahogy Ő maga elmondta, a három részre tagolt felület első része a készülék működési elvének sémája, a második rész a vizsgált oldat összetevőinek stilizált képe, valójában egy atommodell jelenik meg a folyadékban, a harmadik részben pedig a vizsgálat eredménye a spektrum látható. A mozaik megjeleníti, érzékelteti – a művészet eszközeivel – a fény és a folyadék hullám természetét.

Gyerekkorromban sokat voltam én is ott a ' gyógykémen ', vidáman eljátszottam, csodáltam az öreg görögteknősét, vagy csak rohangáltam a padláson.
Mikor a napokban a mozaikot fotózni mentem, akkor is sok számomra ismeretlen arc ismert rám és tudta, hogy ki az a Bartók András. Üdvözletüket küldték neki és a megbecsülés valamint a büszkeség boldog mosolya ült ki az arcukra.

Ez a büszkeség a gyermekeit is átjárja mind szülőként mind művészként gondolva rá.

Neki még életében megadatott az a megbecsülés és tisztelet, mely a művészeket csak haláluk után szokta körülölelni.