Budapest, II. kerület, Árpád fejedelem útja 8.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Budapest
II. kerület, Árpád fejedelem útja 8.
A Margit híd budai hídfőjének közelében álló uszodában található az alkotás.

Felállítás1977

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2011.02.20. 13:49
A Császár-Komjádi Bála uszoda előcsarnokának falai végig mozaikkal van díszítve. Viszont nem mindegyik mintás, csak a hátsó falrész ami Csík István festőművész kompozíciója díszít.

"Csík István mozaikja a Komjádi Uszodában
1977-ben avatták fel a Komjádi Uszoda előterében Csík István 26 m2 alapterületű velencei üvegmozaikját. A Munkácsy-díjas festőművész a műfaj avatott mestere. Ezt igazolja az Üllői úti postás munkásszálláson, a szekszárdi véradóállomáson és Kecskeméten elhelyezett mozaikja sajátos formaképletével, színharmóniájával éppúgy, mint legújabb alkotása a Komjádi Uszodában.
Korunk igénye a harmónia megteremtése. A klasszikus értelemben vett harmóniaelv számunkra ma is példa, de ahogy változott az ember és a környező világ, ugyan-úgy változtak a művészetben a harmónia megteremtésének az eszközei. Ma már tudjuk, a harmónia megbontása is szolgál-hatja az új összhang létrejöttét. Vannak azonban alkotói feladatok, ilyen a Komjádi Uszoda mozaikja is, amikor a művész célja nem lehet a széttöredezés, az elválasztás, hanem az összefogás, a kölcsönös kiegészítés.
Csík Istvánnak sikerült harmóniát teremtenie a mozaik és az uszoda külső környezete közt. A tervezéskor figyelembe vette a Margitsziget és a Rózsadomb zöldjét, a Duna kék, szürke változásait. Maga is zöld, kék, barna tónusokat használ, és színeivel sikerül megteremtenie az uszoda aulájában az örök nyár illúzióját.
Összhangban van az alkotás a belső térrel, az uszoda hangulatával is. Az építészet és a festészet egyenjogú szövetségeseként maga is hangulatot teremt, fokozza a belépők jó közérzetét. Hallatlan ökonómiával szolgálja az első benyomást, ugyanakkor dinamikus összefoglalást ad a mű zöld áramlásával, kék zuhatagával. A mozaik vízszintes gyűrődése, horizontális feszültsége, hullámzása a természet üzenetét köz-vetíti hozzánk.
Csík István mozaikját a tér két részre osztotta. Ahol a férfiak lépnek az öltözőbe, az a rész valamivel lágyabb, ahol a nők, ott határozottabb a vonalvezetése. Ez az ellenpontozás feszültséget kelt, ugyanakkor a vízszintes tagolású ívekben lendületet érzünk. Sikerült a mozaikkal megbontani a beton nyomasztó egyhangúságát, és az alkotás nemcsak a szemnek kellemes, ha-nem a víz meg az élet kapcsolatáról is hírt ad a művészet eszközével."
Losonci Miklós
Források:
Budapest folyóirat, 1978. (16. évfolyam) - 6. szám június
További linkek
Csík István életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csik-istvan
Csík István – Válogatás az életműből http://www.euroastra.info/node/32080

Ády műlapja

Kapcsolódó
Mozaikfal
Kapcsolódó
Komjádi Béla

Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
78203
Feltöltve
2011.02.18. 15:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.18. 15:36

78195
Feltöltve
2011.02.18. 15:34

Ády 11.02.18. 15:34

78196

78197

78198
Feltöltve
2011.02.18. 15:35

Ády 11.02.18. 15:35

78199

78200

78201
Feltöltve
2011.02.18. 15:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.18. 15:36

"Mozaik" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
78202

99685
Feltöltve
2011.11.12. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Göröntsér Vera 11.11.12. 21:34

99686

Archív fotók

"Mozaik" c. alkotás fotói Budapest településről

Fotó: Siklós Péter
Feltöltő
Azonosító
190498
Forrás
Budapest folyóirat, 1978. (16. évfolyam) - 6. szám június
Évszám
1978
Feltöltve
2014.12.16. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.16. 13:02
1978, Archív felvétel
Fotó: Siklós Péter
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.26. 18:28
A "Mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.23. 15:16
Megérintettem a "Mozaik" alkotást!
17.07.03. 18:03
Megérintettem a "Mozaik" alkotást!
17.02.27. 17:01
Megérintettem a "Mozaik" alkotást!
11.11.12. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Mozaik" műlaphoz!

11.02.20. 13:49
Ády publikálta "Mozaik" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.