Károly Gyula-mellszobor

Keszthely, Múzeum u. 2.
További képek a Fotólistában

Keszthely
Múzeum u. 2.
A Balatoni Múzeum épülete előtti parkban van elhelyezve.

Avatás1995. június 28.

Szórád Péter
2011.02.12. 09:56
Károly Gyula festő Keszthelyen született 1910-ben. Fiatal korában papnak készült, de a festészet iránti szenvedélye eltérítette ettől. A Képzőművészeti Főiskolát 1939-ben fejezte be Budapesten. Ezt követően néhány évig a fővárosban élt, arcképfestésből tartotta fenn magát. 1944-ben visszatért Keszthelyre, ahol kezdetben templomi freskók javításával, faragványok aranyozásával, restaurálással foglalkozott. Az 1950-es évek közepén kapott megbízást a Jásd melletti szentkúti búcsújáró kápolna és a jásdi plébániatemplom kifestésére. Ezután sorra kapta a megrendeléseket, elsősorban Megyesi Schwartz Róbert kanonok jóvoltából, aki később is támogatója maradt. Nyíltan megvallott vallásossága miatt semmilyen állami támogatást sem kapott, a Képzőművészek Szövetsége nem vette tagjai közé, műveiről a hivatalos kritika nem vett tudomást. Festményeit mélyen áthatja a vallásosság, historizáló, tiszta formákra törekvő munkái a római iskolához közelítik egyéni stílusát.

Irodalom:
Kostyál László: Károly Gyula emlékezete.
Károly Gyula festőművész mellszobrának elkészítésére testvére Dr.Károly Béla kérte fel Farkas Ferenc szobrászművészt. A szobrot 1995-ben a Helikon parkban állították fel először, de pár hét elteltével a szobrot megrongálták. A helyreállítást követően az alkotás a Balaton Múzeum akkori igazgatójának, Dr.Müller Róbertnek a javaslatára, hogy a szobor védettebb helyen legyen a múzeum kertben helyezték el. A szobrot eredeti felállított helyén is láttam a Helikon emlékmű közelében, mivel férjem szülei, akik közvetlen szomszédai voltak a művésznek, és a vele kapcsolatos eseményekről midig értesítettek.

Cím alapján hasonló

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77645
Feltöltve
2011.02.11. 15:12
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 15:12

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77646
Feltöltve
2011.02.11. 15:13
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 15:13

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77647
Feltöltve
2011.02.11. 17:29
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 17:29

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77650
Feltöltve
2011.02.11. 17:58
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 17:58

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77659
Feltöltve
2011.02.11. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 18:10

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77660
Feltöltve
2011.02.11. 18:13
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 18:13

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77661
Feltöltve
2011.02.11. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.11. 18:15

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77672
Feltöltve
2011.02.12. 08:32
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.12. 08:32

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
77673
Feltöltve
2011.02.12. 08:39
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ110/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.02.12. 08:39

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
130716
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.02.13. 23:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.13. 23:04
2011. szeptember

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
130717
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.02.13. 23:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ36/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.13. 23:05
2011. szeptember

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
130718
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.02.13. 23:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.13. 23:06
2011. szeptember

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
289115
Feltöltve
2017.09.07. 03:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.07. 03:14

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
289116
Feltöltve
2017.09.07. 03:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.07. 03:16

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
289117
Feltöltve
2017.09.07. 03:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.07. 03:17

289118

289119
Feltöltve
2017.09.07. 03:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.07. 03:18

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401133
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ30/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.02. 21:45

401134
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ77/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO80

401135
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ77/10 • 1/320 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.02. 21:45

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401136
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ77/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.02. 21:45

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401137
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ30/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.02. 21:45

"Károly Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
401138
Feltöltve
2020.04.02. 21:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H300
ƒ30/10 • 1/100 • 4.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.04.02. 21:45
Összesen 23 fotó

Műlap története

20.04.03. 14:11
A "Károly Gyula-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.02. 21:45
6 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
17.09.07. 03:18
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
17.09.07. 03:17

17.09.07. 03:16
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
17.09.07. 03:14
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
13.02.13. 23:06
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
13.02.13. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
13.02.13. 23:04
1 új fotót töltöttem a "Károly Gyula-mellszobor" műlaphoz
11.02.12. 09:56
Szórád Péter publikálta "Károly Gyula-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.