Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve

Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A kommunizmus áldozatainak emlékhelye

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány
A Petőfi híd budai hídfőjétől, a Pázmány Péter sétányról egy rövid út...Teljes szövegA Petőfi híd budai hídfőjétől, a Pázmány Péter sétányról egy rövid út vezet az emlékműig az Egyetemisták parkjábanKevesebb szöveg

Felállítás1998

Neményi Margó
2011.02.09. 22:58
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
Ez az emlékmű a fentiek szellemében készült 1998-ban, Péterfy László alkotása.
Egy lépcsősor tetején áll egymással szemben két hatalmas kőtábla, melyeken a belső oldalon, egymással szemben fölül fejeket látni, alul pedig az áldozatok nevei vannak feltüntetve.

Az emlékművel szemben állva a jobb oldali oszlopon a magyar címer látható, a szöveg alatta: A HAZÁÉRT ÉLTEK HALTAK.
A bal oldalon pedig a következő található: Állította örök emlékezetül a volt politikai elítéltek támogatásából és társadalmi összefogásából az 1945–56 közötti magyar politikai elítéltek közössége.

Az oszlopok belső felén a faragott fejek alatt sok-sok név található, a felirat: PRO PATRIA 1945–56

A jobb oldalon kívülről Gérecz Attila Ítélet c. verséből van idézet:
De mikor a hóhér hozzáért,
Hangja kizúdult az utcáig,
Süvöltve tovább: a hazáért
És a népért mindhalálig !

Bal oldalon a felirat:
Hirdesse az emlékmű az 1945–56 között kivégzett és mártírhalált halt magyar hazafiak emlékét, akik a II. világháború után ellenálltak a megszálló szovjet hadseregnek és az árnyékában uralomra került kommunista diktatúrának.
További linkek
http://magyarhosok.hupont.hu/7/memento-emlekmu

Cím alapján hasonló

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Szemben az emlékművel
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77255
Feltöltve
2011.02.07. 17:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:26
Szemben az emlékművel

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű hátsó oldala
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77256
Feltöltve
2011.02.07. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:27
Az emlékmű hátsó oldala

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77258
Feltöltve
2011.02.07. 17:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:29

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77259
Feltöltve
2011.02.07. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:30

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77260
Feltöltve
2011.02.07. 17:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:31

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Nevek és fejek
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77261
Feltöltve
2011.02.07. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:32
Nevek és fejek

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77263
Feltöltve
2011.02.07. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:33

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77270
Feltöltve
2011.02.07. 17:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:39

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

A Pázmány Péter sétányról így látható az emlékmű
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77277
Feltöltve
2011.02.07. 17:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.07. 17:46
A Pázmány Péter sétányról így látható az emlékmű

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86949
Feltöltve
2011.06.12. 22:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.12. 22:35

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86950
Feltöltve
2011.06.12. 22:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/105 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.12. 22:36

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86951
Feltöltve
2011.06.12. 22:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.12. 22:36

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129955
Feltöltve
2013.02.02. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.02. 19:41

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512955
Feltöltve
2023.01.03. 22:21
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/2699 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 22:21

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512956
Feltöltve
2023.01.03. 22:21
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/1350 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 22:21

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512957
Feltöltve
2023.01.03. 22:21
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/1166 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 22:21

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512958
Feltöltve
2023.01.03. 22:21
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/1138 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 22:21

"Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512959
Feltöltve
2023.01.03. 22:21
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/1410 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 22:21
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.01.03. 22:21
5 új fotót töltöttem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" műlaphoz
17.02.13. 15:56
Megérintettem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" alkotást
15.10.13. 16:10
Megérintettem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" alkotást
15.01.21. 14:58
Megérintettem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" alkotást
13.02.02. 19:41
1 új fotót töltöttem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" műlaphoz
11.06.12. 22:36

11.06.12. 22:35
1 új fotót töltöttem a "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" műlaphoz
11.02.09. 22:58
Neményi Margó publikálta "Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.