Bagoly és gólya sgraffitók

Budapest, VIII. kerület, Hős u. 4.

Az egykori Juranics utcai lakótelep Hős utcai oldalán, a Stadionok...Teljes szövegAz egykori Juranics utcai lakótelep Hős utcai oldalán, a Stadionok metrómegállótól néhány perc sétára, miközben a Százados úti művésztelep kis házait is meg lehet tekinteniKevesebb szöveg

Felállítás1922

Medgyaszay István (építész, közreműködő)

Csuhai István
2011.02.02. 14:26
'Láthatatlan mesterem', az építészettörténész Ferkai András (formálisan soha egyetlen percig sem voltam a tanítványa), akinek írásai rendre inspirációt jelentenek az épületdíszeket bemutató feltöltéseimnél, két könyvében is részletesen foglalkozik az egykori Juranics utcai állami lakótelep létrejöttével és leírásával. A lakótelep megépítését 1918-ban határozták el, az Országos Lakásépítési Tanács megbízásából 1921 és 24 között két ütemben összesen tizenegy bérházat építettek fel, és még 1924 után is készültek a telephez földszintes kiegészítések, ezt a 15 házat utóbb azonban lebontották. Az egykori lakótelep ma is megtekinthető a ma már nem Juranics, hanem Stróbl Alajos után elnevezett utcában, a nevezetes Százados úti művésztelep szomszédos blokkjában.

Ennek a telepnek a 7K jelű, főhomlokzatával nyugatra, a Hős utcára néző házát tervezte Medgyaszay István (1877-1959), akit gyakran tekintenek az organikus építészet előfutárának. Afféle védjegyeként helyezte el a maga készítette páros sgraffitókat az épület második emeleti ablaksorának a közeiben, összesen kétszer két darabot. Az immár kilencven éves színes sgraffitók közül a jobb szélső fényképezhető a legnehezebben a járókelő szemszögéből, és az épület előtt álló fa jóvoltából a helyzet akkor sem jobb, ha az ember emelődarus kocsi tulajdonosa. De a négy sgraffito-kép teljesen rendben van.



Cím alapján hasonló

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76905
Feltöltve
2011.02.02. 13:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:24

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Bal szélső bagoly
Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76906
Feltöltve
2011.02.02. 13:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:25
Bal szélső bagoly

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Bal középső gólya
Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76907
Feltöltve
2011.02.02. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:27
Bal középső gólya

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Jobb középső bagoly
Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76908
Feltöltve
2011.02.02. 13:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ110/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:28
Jobb középső bagoly

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Jobb szélső gólya
Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76909
Feltöltve
2011.02.02. 13:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ9/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:29
Jobb szélső gólya

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76910
Feltöltve
2011.02.02. 13:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ9/1 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:30

"Bagoly és gólya sgraffitók" c. alkotás fotói

A 7K jelű épület főhomlokzata, skurcban. A második emelet ablakpárjai közt a négy sgraffito
Alkotó
Medgyaszay István (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76911
Feltöltve
2011.02.02. 13:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.02. 13:32
A 7K jelű épület főhomlokzata, skurcban. A második emelet ablakpárjai közt a négy sgraffito
Összesen 7 fotó

Műlap története

11.02.02. 14:26
Csuhai István publikálta "Bagoly és gólya sgraffitók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.