Krisztus kínszenvedése

Alternatív, helyi címek:Keresztút
Angol cím:Christ's Passion

A kantai római katolikus templom külső homlokzatán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2011.01.31. 23:50
Az egykor Kézdivásárhely városától külön álló Kanta településen
a XVII században építettek rendházat és templomot a ferences szerzetesek, majd helyüket később a minoriták vették át. A mai egyházi épület 1703-ban kezdett épülni, de korábban már állott itt egy kisebb templom. Valószínű ebből a régi templomból származnak a mai homlokzaton lévő, sok kérdést felvető, megcsonkitott domborművek. Ezek biztos, hogy másodlagosan vannak itt elhelyezve, és eredetileg a templombelsőben lehettek, és valószinű a keresztúti stációk két darabját képezték. Készítésüknek kora a XVII század első felére tehető, későreneszánsz, korabarokk elemeket viselnek magukon. Érdekes módon e festett kődomborművek csak középen, függőlegesen vannak kivésve (!?), ami az átépítési munkák eredménye. Az is figyelemreméltó dolog, hogy a homlokzat XIX század első felében történt átalakítása idején fontosnak tartották e csonkán maradt (valójában Krisztus nélküli) domborműveket a bejárat fölé elhelyezni.
A bal oldali dombormű Krisztus megostorozását ábrázolja felfegyverzett katonákkal, míg a jobb oldali a keresztrefeszítést, a kereszt egyik részén Máriával és Szent Jánossal, míg a túlsó oldalon a Krisztus halott testét megdöfő százados alakjával. A bomborművek alatt, ahogy a más keresztúti stációknál is megszokott, rövid felirat volt, be ezeket is levésték az átépítők. E két csonka mű további mélyreható kutatást igényel.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
513022
Feltöltve
2023.01.04. 16:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.01.04. 16:11
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
513023

513024
Feltöltve
2023.01.04. 16:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.01.04. 16:15
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76416
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2011.01.25. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.01.25. 21:48
2009. március
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76417
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2011.01.25. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.01.25. 21:48
2009. március
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76573
Feltöltve
2011.01.28. 21:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.01.28. 21:47
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76574
Feltöltve
2011.01.28. 21:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/140 • ISO100

76575
Feltöltve
2011.01.28. 21:48

Sántha Imre Géza 11.01.28. 21:48
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76576
Feltöltve
2011.01.28. 21:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/280 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.01.28. 21:49
Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

A templom homlokzatának alsó része, a két domborművel.
Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
76577
Feltöltve
2011.01.28. 21:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.01.28. 21:49
A templom homlokzatának alsó része, a két domborművel.

Élményképek

Feldolgozás alatt...

"Krisztus kínszenvedése" c. alkotás fotói

Település
Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
513025
Feltöltve
2023.01.04. 16:15
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.01.04. 16:15
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.01.04. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Krisztus kínszenvedése" műlaphoz
23.01.04. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Krisztus kínszenvedése" műlaphoz
23.01.04. 16:11
1 új fotót töltöttem a "Krisztus kínszenvedése" műlaphoz
23.01.04. 16:11
1 új fotót töltöttem a "Krisztus kínszenvedése" műlaphoz
23.01.01. 13:55
Megérintettem a "Krisztus kínszenvedése" alkotást
11.01.31. 23:50
Sántha Imre Géza publikálta "Krisztus kínszenvedése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.