Rádiumos gyógyítás

Budapest, VIII. kerület, Dologház u. 10-12.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Dologház u. 10-12.
A rendelőintézet épületének Dologház utca felé eső fő homlokzatának alján, a jobb oldalon

Felállítás1938

Csuhai István
2011.01.23. 10:51
Vilt Tibornak ez az épületdíszítő domborműve pontosan ugyanúgy járt, mint a nagyjából ugyanebben az időben készített, ugyanilyen stílusban kigondolt, a Tas vezér utcai tűzoltóság falán elhelyezett Angyalok c. dombormű, ld. Ády feltöltését, http://www.kozterkep.hu/~/8165/_angyalok_budapest_vilt_tibor_1939.html .

Annyival talán még szerencsétlenebb sorsú darab ez, hogy nem lombhullató, hanem örökzöld takarja, így nincs az évnek olyan szakasza, mikor legalább a valóságban a kétharmadánál többet lehetne látni belőle. Pedig az OTI rendelőintézetének falán, a kőkerítés vonalában elhelyezett dombormű remek dolognak látszik, témája pedig szorosan kapcsolódik az épület funkciójához. A rendelőintézetet 1937-38-ban emelték, Brestyánszky Tibor terve alapján, kiegészítendő a vele párhuzamosan álló, feléje magasodó, ám akkor még teljesen be nem fejezett baleseti sebészet majdani működését.

Cím alapján hasonló

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76210
Feltöltve
2011.01.23. 10:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:33

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76211
Feltöltve
2011.01.23. 10:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:35

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76212
Feltöltve
2011.01.23. 10:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:36

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76213
Feltöltve
2011.01.23. 10:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:37

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76214
Feltöltve
2011.01.23. 10:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:38

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76215
Feltöltve
2011.01.23. 10:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:39

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76216
Feltöltve
2011.01.23. 10:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:40

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76217
Feltöltve
2011.01.23. 10:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:41

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Képeslap, 2011-es év
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76218
Évszám
2011
Feltöltve
2011.01.23. 10:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.23. 10:41
2011
Képeslap, 2011-es év

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269233
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.08. 12:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.08. 12:22
2014. július

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269234

269235
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.08. 12:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.08. 12:23
2014. július

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

A dombormű jobb alsó részén, az örökzöld bokor takarásában időnként látható mégis az alkotói szignó.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336281
Feltöltve
2018.12.24. 13:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-J330F
ƒ19/10 • 1/115 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 18.12.24. 13:29
A dombormű jobb alsó részén, az örökzöld bokor takarásában időnként látható mégis az alkotói szignó.

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348440
Feltöltve
2019.03.29. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 16:01

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348441
Feltöltve
2019.03.29. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 16:01

Archív fotók

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163893
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1977. október (7. oldal)
Évszám
1977
Feltöltve
2014.04.27. 18:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.27. 18:15
1977, Archív felvétel

"Rádiumos gyógyítás" c. alkotás fotói

Fotó: Borsos
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238063
Forrás
Tér és forma, 1940 (13. évfolyam, 7. szám)
Évszám
1940
Feltöltve
2016.04.21. 15:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.21. 15:12
1940, Archív felvétel
Fotó: Borsos
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.09.08. 11:31
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
21.03.01. 13:46
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
20.11.02. 09:22
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
19.03.29. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Rádiumos gyógyítás" műlaphoz
19.03.29. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Rádiumos gyógyítás" műlaphoz
19.03.29. 14:17
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
19.03.28. 15:47
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
19.03.11. 12:36
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
18.12.20. 10:33
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
18.11.14. 12:58
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
17.10.19. 17:52
Megérintettem a "Rádiumos gyógyítás" alkotást
16.04.21. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Rádiumos gyógyítás" műlaphoz
14.04.27. 18:15
1 új fotót töltöttem a "Rádiumos gyógyítás" műlaphoz
11.01.23. 10:51
Csuhai István publikálta "Rádiumos gyógyítás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.