Kb. 10 m hosszú falon a csodaszarvas legenda domborműben, előtte nagyméretű ovális üvegmozaikkal burkolt medence.
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9meth_J%C3%A1nos_(szobr%C3%A1sz)
A templomról: http://battaplebania.web0.vhost.hu/szent-istvan-templom/

„A magyar államalapítás ezredéves fordulóját ünneplő millenniumi esztendő kulturális-művészeti konjunktúrájának terméke a százhalombattai díszkút (2001), melynek domborműve a csodaszarvas-mondát ábrázolja. A feladat az átlagosnál jóval összetettebb volt, ugyanis a keramikus-szobrász és építész munkatársa (Szerdahelyi Károly) együttesének illeszkednie kellett a Makovecz Imre jellegzetesen organikus stílusjegyeivel készült, ősi magyar szimbolikát hordozó katolikus templomhoz. A szélességéhez képest alacsony, nyomott arányú relief egy kerek víztükör - díszkút - szélére került, oly módon, hogy (a túlsó oldalról nézve) a templom tornya éppen föléje magasodik. A kék (a medence alja festett) tükör így megkettőzi a látványt, ami az esti díszkivilágosítás alkalmával különösen impozáns látványt nyújt. A csodaszarvas-monda és az ősmagyar jelképrendszer közös tőről fakad, a dombormű és az épület jellegénél fogva is harmonizál egymással, harmadik elemként pedig az égboltot allegorizáló (és a víz jellegénél fogva leképező) kerek víztükör járul együttesükhöz. A gondolatvilág nem az ősi hitvilág pogányságára, hanem a magyarság identitására koncentrál, hisz mindent a torony tetejét uraló kereszt koronáz.
A dombormű középpontjában maga a csodaszarvas áll, lehajtott fejjel éppen kortyol a hűsítő, kétoldalt hullámokat vető vízből. Fölötte a holdsarlóra váltó napkorong ragyog, agancsának ágai között egy-egy csillag tündököl. Búvóhelyét az erdő fái veszik körül, közöttük a földön fekve alszik a legendabéli testvérpár, Hunor és Magor, nyiluk s tegzük mellettük hever. A másik oldalon, szélfútta fa oltalma alatt legel a két paripa, a fán kismadár csivitel. Az utóbbi fának és az alvó alakoknak távoli ősei talán a pécsi székesegyház altemplomi lejáratát szegélyező, hasonlóan ízes elbeszélő elemeket hordozó (csak éppen a 12. századból származó) domborművek hasonló jellegű motívumai, bár lehet, hogy csupán az alkotói mentalitás képez hidat a két együttes között. Maga az ivó szarvas faágak módjára elágazó agancsával az egész kozmoszt hordozza, s így jelképi értelme az életfával rokonítja, amit a víz-motívum is erősít. Utóbbiról a kezdetekre, az élet vízére, az ős-forrásra asszociálunk, enyhet adó nedve ezúttal a világmindenséget hordozó élet-szimbólum szarvast táplálja. A két testvér e forrás mellett lelt magának nyugvóhelyet, s ez az egész százhalombattai együttes egyik legfőbb gondolati tartalma. A relief-szalag két végén a genius Zod-nak tett gesztusként tűnnek fel a település nevében is megjelenített halomsírok, illetve a hajdani római kikötőre utaló gálya.”

---