Széchenyi István
Széchenyi tér
.Mondandója még tekercsbe van hajtva és támaszkodik a pulpitusra.
A 19. sz. húszas éveiben megindult reformmozgalom kezdeményezője, kiváló író és államférfi. Nagybirtokos arisztokrata család tagja, 1791. szept. 21-én született Bécsben. Apja Széchenyi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója, anyja, a Georgikont alapító Festetics György gróf leánya, Julianna volt. Hamar felébredt érdeklődése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. A főúri családok tradícióit követve 1808-ban katona lett, részt vett az utolsó nemesi felkelésben (1809) és az azt követő napóleoni háborúkban. 1813. október 16-17. fiatal huszártisztként részt vett a 'népek csatájában'. 1815-17-ben beutazta Olaszországot, Franciaországot, Angliát, Görögországot, a kisázsiai partokat, hazatérve pedig Magyarországot és Erdélyt. Ekkor, 1821-ben kötött barátságot Wesselényi Miklóssal, s 1822-ben már vele tanulmányozta Dél-Németországot, Franciaországot, Angliát; 1825-ben újból bejárta Franciaországot és Olaszországot. Az utazásai során látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán segítsen, s erre megnyerje nagybirtokos osztálya tagjait, elsősorban az arisztokratákat. Már 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyulés alsó táblájának ülésén Felsőbükki Nagy Pálnak, az elkorcsosodó főurakat ostorozó beszéde hatása alatt szót kért és egyévi jövedelmének felajánlásával megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Széchenyi beszédét követően többen nagyobb összegekkel támogatták egy magyar tudós társaság felállításának tervét. Az 1827: XI. tc.-ben az után kimondták, hogy az 'önként és szabad adakozással összeszedetett tőke vagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék föl'. Széchenyi István az ország egyik leggazdagabb arisztokrata családjából származott. 1826-ban lemondott tiszti rangjáról, hogy az ne akadályozza nézetei szabad kifejtésében. 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót azzal a céllal, hogy elősegítse a főurak nemzeti alapon történő politikai állásfoglalásának kialakulását. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul).
A lapon található fotó lehetett a mű alapja.
http://csamio.hu/page.php?9
![](/tagok/63d27dec12df0-ffba9f5240cc24b82c10e2f5d1ed99b1_4.jpg)
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/662717d800cc55a1c9d706223a4e68c7_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9adf16bc2c60f60479979d25a49fca91_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/36feb798231682effeb9398059a14344_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af13a2418704f7b11eac3256e590fd36_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7754fc0e86767340dea3f97e3fc1d2aa_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f3f76cecc3248255f59686e82da4688c_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b79e291b265b8356dcdc9bda8906c958_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e5e7ecfccabe428df2c8bea5200beada_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ710/100 • 1/800 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f0d85bcf10214ba2d7b11ff3c889a680_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/57e514d8a7381f84ab744d8f61c64749_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/850 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/855a74bca7536f37f360d6bf6e158cc8_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b3bd92b9cbe1f153c79163be136787a5_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8163444a25d7d6d7544cf4e13dd82e19_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/82d32831f6ed1b9aca3f5a54ea597e1e_4.jpg)
"Széchenyi István" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!