Cinkotai országzászló

Budapest, XVI. kerület, Furmint utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Szabadságzászló

Budapest
XVI. kerület, Furmint utca
A csömöri HÉV elágazása után, egy háromszög alakú bokros terület...Teljes szövegA csömöri HÉV elágazása után, egy háromszög alakú bokros terület közepén áll egy kis halmon. A 3 sz. főközlekedési út Szabadföld útnak nevezett részéről,valamint a gödöllői Hév-ről is látni a hatalmas fák között.Kevesebb szöveg

Felállítás1936. május 31.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Urmánczy
2011.02.09. 14:40
A cinkotai iparosság kezdeményezésére állították fel 1936 május 31.-én.
Burius Lajos az Önálló Iparosok Körének elnöke,Varga Lajos iparos,Udvardy István bíró, Skultéthy Katalin Pozsonyból Cinkotára helyezett tanítónő és dr. Javornitzky Jenő az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága nevében mondtak avatási beszédeket.
Az országzászló szimbólumainak nagy részét 1948-ban eltávolították és Szabadságzászlóvá minősítették át. 2017 novemberében próbálták visszaalakítani az eredeti fotók alapján.

Urmánczy műlapja

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

A cinkotai országzászló hátulról 2006-ban
Feltöltő
Azonosító
75368
Fotózva
2006. augusztus
Évszám
2006
Feltöltve
2011.01.12. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-F828
ƒ50/10 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.12. 14:00
2006. augusztus
A cinkotai országzászló hátulról 2006-ban

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

2007-es felújítás
Feltöltő
Azonosító
75369
Évszám
2007
Feltöltve
2011.01.12. 14:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.12. 14:02
2007
2007-es felújítás

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

2018.március 11-én felavatandó országzászló.
Feltöltő
Azonosító
296737
Évszám
2018
Feltöltve
2017.11.20. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 157
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.11.20. 19:12
2018
2018.március 11-én felavatandó országzászló.

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

2018.március 11-én felavatandó országzászló.
Feltöltő
Azonosító
296738
Évszám
2018
Feltöltve
2017.11.20. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 157
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.11.20. 19:13
2018
2018.március 11-én felavatandó országzászló.

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

2018.március 11-én felavatandó országzászló.
Feltöltő
Azonosító
296739
Évszám
2018
Feltöltve
2017.11.20. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 157
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.11.20. 19:14
2018
2018.március 11-én felavatandó országzászló.

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

2018.március 11-én felavatandó országzászló.
Feltöltő
Azonosító
296740
Évszám
2018
Feltöltve
2017.11.20. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 157
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.11.20. 19:14
2018
2018.március 11-én felavatandó országzászló.

Archív fotók

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Az eredeti országzászló.
Alul Nem,nem, soha! felirattal.
Feltöltő
Azonosító
296741
Feltöltve
2017.11.20. 19:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.11.20. 19:18
Archív felvétel
Az eredeti országzászló.
Alul Nem,nem, soha! felirattal.

"Cinkotai országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Cinkotai országzászló 1937.március 15
Feltöltő
Azonosító
305790
Forrás
Helytörténeti gyűjtemény
Évszám
1937
Feltöltve
2018.03.10. 20:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 18.03.10. 20:05
1937, Archív felvétel
Cinkotai országzászló 1937.március 15
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.03.29. 20:02
A "Cinkotai országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.09.02. 15:49

15.03.21. 08:07
A "Cinkotai országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.03.20. 12:12
A "Cinkotai országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.02.09. 14:40
Urmánczy publikálta "Cinkotai országzászló" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.