Gárdonyi Géza-dombormű

Devecser, Hősök tere

Devecser
Hősök tere
A római katolikus templom falán baloldalt látható.

Avatás2002. december 9.

Neszták Béla
2008.05.03. 22:05
Gárdonyi Géza egy időben kántortanítóként Devecserben élt, itt szerezte "Fel nagy örömre" című karácsonyi énekét. Érdekessége, hogy a gyakran elhangzó ének zenéjét is maga szerezte.
A városban iskola, utca is viseli az író nevét.
A templom falára elhelyezett dombormű állítását támogatta a Római Katolikus Egyházközség és a város lakossága, de további, "az ügyet fontosnak tartók" is. A reliefet együtt avatták Szántó Arator István bibliafordító emlékével – ld. a kapcsolt lapot is.
Gárdonyi személyével kapcsolatba hozható emlékeket tartalmaz Keller Péter: Gárdonyi Géza, devecseri emlékek című írása: http://gardonyigeza.hu/wp-content/uploads/2011/Devecser.pdf
A domborművön alakja félig látszik.
Források:
http://www.gardonyigeza.hu/lakhelyei/devecser/
Új Ember, 2002 (58. évfolyam, 50. szám) 2002-12-15.
Göröntsér Vera
2020.12.14. 10:39
Az egykori, akkor 19 éves kántortanítót ma elsősorban írásairól ismerjük.
Az emléktábla a karácsonyi ének első versszakát mutatja, kottájával együtt és a szerzőt, a tanító-karvezető alakját.
Az ének: "Fel nagy örömre ma született
aki után a Föld epedett.
Mária karján égi a lény,
Isteni kisded szűznek ölén!
Egyszerű pásztor jöjj közelebb
Nézd a Te édes Istenedet
Nem ragyogó fény közt nyugoszik
Bársonyos ágya nincs neki itt,
Csak ez a szalma koldusi hely
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor térdeden állj,
mert ez az ég és földi király!!!
Cseh Tamás énekli: https://www.youtube.com/watch?v=3mBjSouol3g
Források:
Új Ember, 2002 (58. évfolyam, 50. szám) 2002-12-15.

Cím alapján hasonló

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
5025
Feltöltve
2008.05.03. 22:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.03. 22:05

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Béla képének részlete
Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
76924
Feltöltve
2011.02.02. 18:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.02.02. 18:59
Béla képének részlete

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
131846
Feltöltve
2013.02.28. 21:52
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 21:52

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
148325
Feltöltve
2013.09.29. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX30 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Láng György Géza 13.09.29. 15:55

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
374105
Feltöltve
2019.09.16. 19:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ80/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.09.16. 19:03

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
374106
Feltöltve
2019.09.16. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.09.16. 19:04

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
374107
Feltöltve
2019.09.16. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.09.16. 19:04

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
374108

374109
Feltöltve
2019.09.16. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.09.16. 19:04

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
374110
Feltöltve
2019.09.16. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.09.16. 19:04

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
556027
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:01

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
556028
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 58mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:01

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
556029
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 110mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:01

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
556030
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 35mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:01

"Gárdonyi Géza-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Devecser
Feltöltő
Azonosító
556037
Feltöltve
2024.03.28. 10:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:02

556038

556039
Feltöltve
2024.03.28. 10:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 40mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.03.28. 10:04
Összesen 17 fotó

Műlap története

5 perce
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
7 perce
2 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
8 perce
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
8 perce
3 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
20.12.14. 10:39
A "Gárdonyi Géza-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

19.09.16. 19:04
5 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
19.09.16. 19:03
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
14.10.17. 08:35
A "Gárdonyi Géza-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.29. 15:55
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
13.02.28. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
11.02.02. 18:59
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza-dombormű" műlaphoz
10.08.16. 09:04
A "Gárdonyi Géza-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.03. 22:05
Neszták Béla publikálta "Gárdonyi Géza-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.