Budapest, X. kerület, Albertírsai út 10.
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Dámszarvas, Szarvas, Budapesti Vadászati Világkiállítás alkotásai
Angol cím:Fallow-deer

Budapest
X. kerület, Albertírsai út 10.
A volt Mezőgazdasági kiállításoknak helyetadó területen állt az alkotás.

Felállítás1971


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2011.01.07. 13:19
A két ünnep között tébláboltam a könyvespolcunk előtt mikor megláttam a Vadászati Világkiállítás 1971 emlékalbuma című könyvet. Na mondom ezt se vettem le még soha, ugyanis nem vagyok egy vadászós típus (kivétel ha szobrokról van szó) :o) Most levettem és belelapoztam, mikor is nagy boldogságomra jó pár képet találtam alkotásokról. Elkezdtem nyomozni kik készíthették, és hol állhatnak most. A keresésbe Berci is becsatlakozott, és megfejtett ő is egy párat. Úgy tűnik, hogy egy pár alkotást eredetileg is ide szántak, másokat meg ideiglenesen a kiállítás idejére hoztak ide.

A műlap vezérfonala Várady Sándor vörösréz domborítású Dámvadja, ami eredetileg is ide készült, és a kiállítás jelképe volt. A kiállítás végével a szobor és a kiállított élő állatok Kecskemétre kerültek, ahol erre alapozva alakult meg a Vadaspark.

Frissítés!
Eredetileg itt volt felsorolva a kiállításon látható összes alkotás. 2020 őszén viszont mindegyik külön műlapot kapott a könnyebb áttekinthetőség miatt.

Az utolsó talált információ Domanovszky Endre Lovak című szövött kárpitja (1971) ami szintén ide készült, és nem tudni róla ma hol lehet.

Budapesti Vadászati Világkiállítás 1971
Minden idők legnagyobb vadászati kiállítása az 1971-ben Budapesten megrendezett első Vadászati Világkiállítás volt.
A korábbi nemzetközi vadászati kiállítások nem voltak világméretűek. 1910-ben Bécsben, 1937-ben Berlinben, 1954-ben Düsseldorfban, 1960-ban Firenzében, 1967-ben pedig Újvidéken voltak ilyen rendezvények. A budapesti kiállítás 1971. augusztus 27-től szeptember 30-ig volt nyitva azon a kiállítási területen, amelyen korábban a mezőgazdasági kiállításokat rendezték. 52 ország vett részt rajta, nemzeti bemutatót 35 ország rendezett. A Vadászat a világon c. reprezentatív bemutatón 34 ország szerepelt. Ehhez csatlakozott a trófeabemutató, amelyen 19 ország 18 vadfajból 118 értékes trófeát mutatott be.Forrás: mek.niif.hu
Források:
Világkiállítás története: https://gyulajzrt.hu/vadaszati_vilagkiallitas_1971
További linkek
Az európai dámvad leírása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_d%C3%A1mvad
A Vadászati Világkiállításról: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=20793
Egy 8 mm-es felvétel a kiállításról: https://www.youtube.com/watch?v=jRkhL4yBag8

Ády műlapja


Kapcsolódó
Dámvad
Kapcsolódó
Dámvad
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Dámvad" c. alkotás fotói

A háttérben a Dámvad szobra Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albuma
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74990
Évszám
1971
Feltöltve
2011.01.07. 13:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.07. 13:12
1971, Archív felvétel
A háttérben a Dámvad szobra Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albuma

"Dámvad" c. alkotás fotói

Dámvad Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albuma
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74983
Évszám
1971
Feltöltve
2011.01.07. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.07. 12:58
1971, Archív felvétel
Dámvad Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albuma

"Dámvad" c. alkotás fotói

"A Világkiállítás területére belépő látogatót az impozáns díszcsarnok épülete fogadja. Ebben a pavilonban sorakoznak a világtalálkozón részt vevő...Teljes szöveg"A Világkiállítás területére belépő látogatót az impozáns díszcsarnok épülete fogadja. Ebben a pavilonban sorakoznak a világtalálkozón részt vevő nemzetek bemutatóinak színes mozaikjai; a díszcsarnok előtt Váradi Sándor: ."Szarvas” című szobra áll"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
421289
Forrás
Ország-Világ, 1971. szeptember 15. (15. évfolyam, 37. szám)
Feltöltve
2020.10.20. 12:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.10.20. 12:10
Archív felvétel
"A Világkiállítás területére belépő látogatót az impozáns díszcsarnok épülete fogadja. Ebben a...Teljes szöveg"A Világkiállítás területére belépő látogatót az impozáns díszcsarnok épülete fogadja. Ebben a pavilonban sorakoznak a világtalálkozón részt vevő nemzetek bemutatóinak színes mozaikjai; a díszcsarnok előtt Váradi Sándor: ."Szarvas” című szobra áll"Kevesebb szöveg

"Dámvad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400640
Forrás
Művészet, 1973 április (14. évfolyam, 4. szám)
Feltöltve
2020.03.25. 20:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.25. 20:55
Archív felvétel

"Dámvad" c. alkotás fotói

"A Vadászati Világkiállításon helyet kapott a művészet is. A sok érdekes látnivaló között is felhívják magukra a figyelmet azok a szoboralkotások,...Teljes szöveg"A Vadászati Világkiállításon helyet kapott a művészet is. A sok érdekes látnivaló között is felhívják magukra a figyelmet azok a szoboralkotások, amelyek az állatvilág életét ábrázolják. Első képünk még akkor készült, amikor ezt a remek dámvad-szobrot a helyére emelték...."
Fotó: BoganekKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
421291
Forrás
Képes Újság, 1971. szeptember 11. (12. évfolyam, 37. szám)
Feltöltve
2020.10.20. 12:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.10.20. 12:23
Archív felvétel
"A Vadászati Világkiállításon helyet kapott a művészet is. A sok érdekes látnivaló között is...Teljes szöveg"A Vadászati Világkiállításon helyet kapott a művészet is. A sok érdekes látnivaló között is felhívják magukra a figyelmet azok a szoboralkotások, amelyek az állatvilág életét ábrázolják. Első képünk még akkor készült, amikor ezt a remek dámvad-szobrot a helyére emelték...."
Fotó: BoganekKevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Dámvad" c. alkotás fotói

???? Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albuma
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74989
Évszám
1971
Feltöltve
2011.01.07. 13:01
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.07. 13:01
1971, Archív felvétel
???? Forrás: Vadászati...Teljes szöveg???? Forrás: Vadászati Világkiállítás 1971 albumaKevesebb szöveg

"Dámvad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235211
Forrás
Dolgozók Lapja, 1971. augusztus 6. (26. évfolyam, 184. szám)
Évszám
1971
Feltöltve
2016.03.21. 16:42
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.21. 16:42
1971, Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.10.20. 12:23
1 új fotót töltöttem a "Dámvad" műlaphoz
20.10.20. 12:10
1 új fotót töltöttem a "Dámvad" műlaphoz
20.03.25. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Dámvad" műlaphoz
11.01.07. 13:19
Ády publikálta "Dámvad" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.