Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 9.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Angol cím:Trotting/Trotter

Budapest
VIII. kerület, Kerepesi út 9.
A Kerepesi úti Aréna Plaza teraszának gyalogos járatánál.

Avatás2010

Csuhai István
2011.01.02. 09:39
Közismert, hogy a 2004 kora nyarán végleg bezárt és hamarosan elbontott Kerepesi úti ügetőpálya helyén épült fel a közvetlenül 2007 karácsonya előtt megnyitott Aréna Plaza bevásárlóközpont. A hely egykori múltjára emlékeztet az életnagyságú bronzszobor, melyet 2010 kora ősze körül állítottak fel azon a ponton, ahol most látható. Az ügetőpálya-múltból maradt meg mementóként az eredeti, 1933-ban átadott lelátó egy részlete is, a szobortól nagyjából száz méterre nyugatra (némelyik képen jól kivehető); a vasbetonból épített szerkezet a kor egyik neves építészétől származik, ifj. Paulheim Ferenc tervezése.

Miközben kerestem a szobor adatait az interneten, számtalan utalást találtam rá, hogy ez vagy ehhez nagyon hasonló hajtó-szobor esetleg már 2007-től is állhatott a pláza területén, talán nem is egy, hanem kettő - ám biztosan nem ugyanezen a helyen, az Aréna Terasz Kerepesi útra kivezető gyalogos járatánál. Ez mindenesetre a 7-es rajtszámú versenyző. Végül, ahogyan az alkotó kilétében, ebben is a sok századik kísérletre megtalált MTI-hír bizonyult perdöntőnek még 2011 elején, a műlap feltöltésekor, sajnos azonban a link az idők során eltűnt.

Cím alapján hasonló

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

2 fekete 1 fekete ellen
Feltöltő
Azonosító
74669
Feltöltve
2011.01.02. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:12
2 fekete 1 fekete ellen

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74670
Feltöltve
2011.01.02. 09:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:13

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74671
Feltöltve
2011.01.02. 09:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:14

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74672
Feltöltve
2011.01.02. 09:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:15

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74673
Feltöltve
2011.01.02. 09:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:16

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74674
Feltöltve
2011.01.02. 09:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:17

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74675
Feltöltve
2011.01.02. 09:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:18

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74676
Feltöltve
2011.01.02. 09:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:19

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
74677
Feltöltve
2011.01.02. 09:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.02. 09:20

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
75881
Feltöltve
2011.01.18. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.01.18. 22:14

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
75882
Feltöltve
2011.01.18. 22:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.01.18. 22:15

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
75883
Feltöltve
2011.01.18. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.01.18. 22:16

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

A két szobor, a 3-as és a 7-es eredetileg itt állt, a lelátóval szemben, majd felrakták az első emeletre szintén szemben a lelátóval, majd miu...Teljes szövegA két szobor, a 3-as és a 7-es eredetileg itt állt, a lelátóval szemben, majd felrakták az első emeletre
szintén szemben a lelátóval, majd miután kissé megrongálták elszállították.
(Egyébként a szobor a bronz? héj alatt purhab -ból állt) A kép 2007. 11.� 19.-én készültKevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
87549
Fotózva
2007. november
Évszám
2007
Feltöltve
2011.06.19. 12:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ26/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Benus Károly 11.06.19. 12:36
2007. november
A két szobor, a 3-as és a 7-es eredetileg itt állt, a lelátóval szemben, majd felrakták az első...Teljes szövegA két szobor, a 3-as és a 7-es eredetileg itt állt, a lelátóval szemben, majd felrakták az első emeletre
szintén szemben a lelátóval, majd miután kissé megrongálták elszállították.
(Egyébként a szobor a bronz? héj alatt purhab -ból állt) A kép 2007. 11.� 19.-én készültKevesebb szöveg

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
87550
Fotózva
2007. november
Feltöltve
2011.06.19. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ32/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Benus Károly 11.06.19. 12:37
2007. november

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
87551
Fotózva
2007. november
Feltöltve
2011.06.19. 12:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A530
ƒ26/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Benus Károly 11.06.19. 12:38
2007. november

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

A hajtó kezéből (már nem csak a pálca) a szár is hiányzik.
Feltöltő
Azonosító
88518
Feltöltve
2011.07.02. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.02. 18:05
A hajtó kezéből (már nem csak a pálca) a szár is hiányzik.

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
92441
Feltöltve
2011.08.20. 09:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 11.08.20. 09:42

92442

123377
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2012.11.03. 00:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 12.11.03. 00:15
2010. november

"Az ügető hajtó" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
233134
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2016.02.28. 22:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.28. 22:50
2011. január
Összesen 20 fotó

Műlap története

28 napja
Megérintettem az "Az ügető hajtó" alkotást!
16.02.28. 22:50
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
12.11.03. 00:15
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.08.20. 09:42

11.07.02. 18:05
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.06.19. 12:38
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.06.19. 12:37
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.06.19. 12:36
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.01.18. 22:16
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.01.18. 22:15
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.01.18. 22:14
1 új fotót töltöttem az "Az ügető hajtó" műlaphoz!
11.01.02. 09:39
Csuhai István publikálta "Az ügető hajtó" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.