Debrecen, Nagyerdei körút 98.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Nagyerdei körút 98.
Az Onkológiai Klinika belső falain, lépcsőházában látható.

Felállítás2008. május 6.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.01.02. 22:31
A Debreceni Városi Könyvtár jóvoltából 2009 áprilisában kaptam egy fotós engedélyt, hogy megörökíthessem a Debreceni Klinika (ma DEOEC) belső tereiben lévő művészeti alkotásokat. Akkor még csak az a forrás állt rendelkezésemre, amit az 1977-es kiadású Debrecen szobrairól szóló könyvből ki tudtam olvasni. A fotózást még be sem fejeztem (tulajdonképp a mai napig sem), amikor a Klinika az interneten közzétett egy anyagot, a legújabban megvalósult alkotásokról. Ebből olvastam először erről a műről. További egy év telt el, míg elmentem az Onkológiai Klinikára, tavaly tavasszal fotózni. Mivel hétköznap voltam, így nem nagyon örültek az ott ülő betegek a fényképezőgép láttán. Úgyhogy a fotók minősége nem tökéletes. Vissza kell mennem, akkor, amikor nem ülnek a folyosókon.

Nagyon megható, megindító a 11 részből álló dombormű-sorozat. Ilyen körülmények között viszont nem nagyon tudtam nézelődni, hanem gyorsan elkészítettem a fotókat, és megnyugtattam az ott ülőket, hogy engem csak az érdekel, ami a falon van.
És aztán hónapok óta azon gondolkodtam, hogyan is lehet bemutatni, és leírni ezt a művet.

A múlt héten kezembe került, és el is olvastam a szobrásznőről szóló Hiány és teljesség című könyvet (Kozma László írta, Kairosz Kiadó, 2008). Ebből idézve, a leírás magától az alkotótól:
'Legújabb alkotásomat 2008. május 6-án avattuk a Debreceni Orvostudományi Egyetem Onkológiai osztályán. A mű témája az élet és halál, tizenegy nagyalakú domborművet készítettem. Az ember megtudja, hogy rákos beteg. Ilyenkor elgondolja, mennyi van még hátra, gyógyítható, nem gyógyítható, elgondolkodik az életén. Szimbolikus ábrázolás, nehéz leírni. Nagy szerepe van a levélmotívumnak, az életet összecsukódó, a halált kinyíló levelek jelképezik, hiszen a halál nem a létezés befejezése, hanem a kinyílás egy többlet felé. Az életet többféle szimbólum, szárny, feltörekvő madár ábrázolja. Az egyik dombormű fordított pietá, egy férfi tart egy női alakot. Egy másik domborművön a négy elemet mutatom be, ábrázolom a sors asszonyait is, ami a régi mítoszokra utal.
Amikor a dombormű egy része elkészült, az egyetemről eljött Szántó János professzor úr, hogy megnézze. Arra gondoltam, mi lesz, hogyha nem tetszik. Félig tréfásan meg is kérdezte: Mi lesz Mária, ha ez nekem nem fog tetszeni? Azt válaszoltam, hogy professzor úr, elköszönünk egymástól és barátsággal elválunk. Majd meglesz a helye. Nem mentem be vele, azt akartam, hogy egyedül nézze meg. Hosszabb idő telt el, mikor visszajött, könnyes volt a szeme. Szóba sem került, hogy nem tart igényt az alkotásra. Különben ez a munka is iszonyatos fizikai erőfeszítéssel készült, egy tonna nyolc mázsa agyagot használtam fel, talán, ha két maréknyi maradt. Az iskola tornatermét béreltem, egész nyáron dolgoztam, volt olyan nap, mikor kiültem az ágy szélére, mert reggel korán indultam dolgozni, nyáron nagy melegek voltak, és azt mondtam, egyszerűen nem bírok fölállni, nemhogy nekiálljak dolgozni. Aztán valahogy mindig erőt gyűjtöttem, és amikor a kissé szerencsére hűvösebb tornateremben ott álltam az agyag előtt, már minden rendben volt, belevettem magam a munkába. Megmondom őszintén, amikor a teherautó meghozta az agyagot, feldobták a ponyvát, benéztem, megláttam az agyagtömeget, végigfutott a hátamon a hideg, rögtön el is fordultam és arrébb mentem egy kicsit. Mikor két ember kezdte behordani a zsákokat, azt mondtam, édes Istenem, most adj erőt, mert ezt nagyon szeretném elkészíteni.'

Az első négy kép a földszinti négy nagy domborművet mutatja. Ezek a négy őselem ábrázolásai (Víz, Föld, Tűz, Levegő).
Egyetlen részéről nincs most kép, az Újjászületés című dombormű előtt folyamatosan álltak, tehát azt nem tudtam lefotózni.
Még egy leírás az alkotásról: http://www.epulettar.hu/cikk/30811.aspx
További linkek
http://traumatologia.deoec.hu/hirek.aspx?&nid=6258

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/majzik-maria

Cím alapján hasonló

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
74618
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
74619
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

74620

74703
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:27

74621
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.30. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

74705
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:28

74706

74707
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.02. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2010. május

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
74708

Az 'Újjászületés': V. Majzik Mária ajándéka
(egy levélben feltett kérdésre - válaszként küldte)
Feltöltő
Azonosító
80868
Fotózva
2009. április
Feltöltve
2011.03.23. 09:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/7 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.23. 09:41
2009. április
Az 'Újjászületés': V. Majzik Mária ajándéka
(egy levélben feltett kérdésre - válaszként küldte)

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
427466
Feltöltve
2020.12.23. 14:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:03

427467
Feltöltve
2020.12.23. 14:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

427468

427469
Feltöltve
2020.12.23. 14:06
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:06

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
427470
Feltöltve
2020.12.23. 14:07
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:07

427471

427472
Feltöltve
2020.12.23. 14:08
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:08

427473

427474

427475
Feltöltve
2020.12.23. 14:09
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:09

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
427476
Feltöltve
2020.12.23. 14:09
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:09

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
427477

427478
Feltöltve
2020.12.23. 14:10

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10

427479
Feltöltve
2020.12.23. 14:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10

"Emberré válni kell" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
427480
Feltöltve
2020.12.23. 14:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 20.12.23. 14:10
Összesen 25 fotó

Műlap története

9 perce
1 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz!

10 perce

11 perce

12 perce

13 perce
1 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz!
16 perce

11.03.23. 09:41
1 új fotót töltöttem az "Emberré válni kell" műlaphoz!
11.01.02. 22:31
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Emberré válni kell" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.