A Bazilika felszentelése

Esztergom, Szent István tér

Esztergom
Szent István tér
A bal oldali melléktornyot a hajótesttel összekötő folyosó külső, főhomlokzati oldalán

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Törölt Tag - 201
2010.12.30. 18:10
A Bazilika felszentelésének napját Scitovszky prímás 1856. augusztus 31-re tűzte ki. Meghívta Ferenc Józsefet is, a koronázatlan fiatal királyt, aki el is jött. Ennek állít emléket a bazilika déli tornyához vezető átjáró íves záródása felett a dombormű. Johann Meixner bécsi szobrász kitűnő portrékkal jeleníti meg a részvevőket. A középen az oltár jelzi a templomot, amelynek második lépcsőjén olvasható a felszentelés dátuma. Jobbra a szertartást végző prímás, Scitovszky János bíboros éppen megkeni a kereszt jelével a templom falát a szentelt krizmával. Mögötte az ország főbb egyházi méltóságai kaptak helyet. Felismerhetjük a háttérben a görög-katolikus püspököt is. Baloldalt, baldachinos emelvényen az uralkodó, Ferenc József császár áll a kíséretével. Ő mindent elkövetett az előző években, hogy a Magyar Katolikus Egyházat beolvassza a bécsi érsekségbe. Scitovszky János prímás hihetetlen energiájának és diplomáciai tevékenységének köszönhetően végül is a pápa az 1855. évi vatikáni-osztrák konkordátumban nem csorbította meg a magyar prímás jogait.

A templomszentelésen a prédikáció magyarul, németül és szlovákul hangzott el. A szertartás fényét jelentősen emelte a zene! Scitovszky bíboros nagy tisztelője volt Liszt Ferencnek, akihez baráti szálak fűzték. Ő kérte fel Európa ünnepelt zeneszerzőjét, hogy e nagy jelentőségű történelmi eseményre ünnepi misét komponáljon. S Liszt Ferenc megalkotta az európai zeneirodalom méltán híres művét, az Esztergomi misét. 1856. augusztus 31-én a magyar ruhába öltözött Liszt Ferenc vezényletével csendült fel ez a remekmű a bazilika új, salzburgi orgonáján. A magyar zene betöltötte a bazilika hatalmas belső terét és a jelenlévők szívét-lelkét!

A 15 személyt ábrázoló reliefen látható még Albrecht főherceg, az apostoli keresztet tartó Forgách püspök, valamint Ranolder és Strossmayer püspökök is.

(Forrás: Új Ember Magazin, Prokopp Mária: Felcsillant a remény a magyar nemzet egén)

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
74543
Feltöltve
2010.12.29. 11:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ5/1 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.12.29. 11:03

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

A bal oldali melléktornyot a hajótesttel összekötő folyosó külső, főhomlokzati oldalán látható a dombormű
Feltöltő
Azonosító
74539
Feltöltve
2010.12.29. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ8/1 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.12.29. 11:00
A bal oldali melléktornyot a hajótesttel összekötő folyosó külső, főhomlokzati oldalán látható a dombormű

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
74540
Feltöltve
2010.12.29. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ5/1 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.12.29. 11:00

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
74541
Feltöltve
2010.12.29. 11:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.12.29. 11:01

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
74542
Feltöltve
2010.12.29. 11:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ56/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.12.29. 11:01

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
117806
Feltöltve
2012.09.01. 12:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Bazilika felszentelése" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
117807
Feltöltve
2012.09.01. 12:38

313499
Feltöltve
2018.05.27. 22:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.05.27. 22:57
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.05.27. 22:57
1 új fotót töltöttem az "A Bazilika felszentelése" műlaphoz!
12.09.01. 12:38
1 új fotót töltöttem az "A Bazilika felszentelése" műlaphoz!
12.09.01. 12:37
1 új fotót töltöttem az "A Bazilika felszentelése" műlaphoz!
10.12.30. 18:10
Törölt Tag - 201 publikálta "A Bazilika felszentelése" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.