Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.

Székesfehérvár
Bartók Béla tér 1.
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár Jókai utcai falán 1964. április 5-én helyezték el.

Felállítás1964. április 5.

Vódli József
2010.12.26. 18:40
Már 1905-ben felmerült a Vörösmarty Körben, hogy kapjon emléktáblát a város nagy szülötte, Ybl Miklós. Születésének centenáriumára tervezték a tábla megvalósítását. A terv az első világháború miatt meghiúsult. 1934-ben ismét szóba került a táblaállítás gondolata. A bronz relief 1942-ben készült, de elhelyezésére már nem került sor. A háborúban megsérült. A székesfehérvári ötvösipar-művészeti szakkör tagjai állították helyre 1964-ben.
(Magony Imre székesfehérvári szoborkatalógusának 2004-es kiadása alapján)
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11159
Aerdna
2014.04.28. 23:00
A dombormű avatására 1964. április 5-én került sor, az avatáson Háder István építőmérnök, a Székesfehérvári Felsőfokú Földmérési Technikum docense mondott beszédet. Az ünnepélyes megemlékezést a Vörösmarty Színházban hangversennyel egybekötött ünnepéllyel zárták.
Források:
Magony Imre: Bory Jenő, 169. o.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Vódli József készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Építészek szobrászati emlékei

Cím alapján hasonló

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
74419
Feltöltve
2010.12.26. 13:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/42 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.12.26. 13:37

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86698
Feltöltve
2011.06.09. 13:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.09. 13:26

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86699

86700

136895
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.24. 21:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.24. 21:04
2005. január

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136896
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.24. 21:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.24. 21:05
2005. január

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136898
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.24. 21:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.24. 21:07
2005. január

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136899
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.24. 21:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.24. 21:07
2005. január

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

B. J. Lőte Éva 1938
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136900
Fotózva
2005. január
Évszám
1938
Feltöltve
2013.04.24. 21:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.24. 21:08
2005. január
B. J. Lőte Éva 1938

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174900
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 22:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 22:08
2005. január

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288573
Feltöltve
2017.08.31. 18:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:57

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
288574

288575
Feltöltve
2017.08.31. 18:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 18:57
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.03.01. 14:08
Megérintettem a "Ybl Miklós" alkotást
21.02.09. 14:28
A "Ybl Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.03. 08:55
A "Ybl Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.31. 18:57
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz

17.06.02. 12:14
Megérintettem a "Ybl Miklós" alkotást
14.08.07. 07:34
A "Ybl Miklós" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
14.04.28. 23:41
A "Ybl Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.09. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
11.06.09. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
11.06.09. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
10.12.26. 18:40
A közösség publikálta Aerdna "Ybl Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.