A falu központi parkjában áll.

Avatás2006. augusztus 19.

TundeK62
2015.06.08. 15:23
Az emlékmű a falu központi parkjában áll. Az alacsony talapzat címoldalán magyar, míg hátoldalán románul a következő olvasható:
Itt őrizte Szent István király jobbját
Mercurius apát 1083-tól
Ó, dicsőséges Szent Jobbkéz,
melyet magyar óhajtva néz;
drága kincse népünknek,
nagy öröme szívünknek.
A. D. 2006

A két méter magas bronzszobrot Sánta Csaba szovátai szobrász alkotta. Mercurius bal kezében egy díszpárnán a Szent Jobbot fogja, jobb kezét fölötte, óvó mozdulattal tartja.
Az emlékmű avatásakor a szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás-érsek celebrálta.
A központi parkban is ugyanő, és Tempfli József püspök leplezte le az alkotást. Azután Fodor József vikárius ismertette a Szentjobbon őrzött ereklye, és a hajdani monostor történetét. A koszorúk elhelyezés után Zatykó József polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a szobor felállítását.

"Amikor Szent László királyunk 1083. augusztus 20-án Szent István fehérvári sírját kibonttatta, a tetem jobb keze a királyi pecsétgyűrűvel már nem volt a sírban. Még István halálát követően választhatták le a holttestről, és kerülhetett ereklyeként a káptalani kincstárba. Mint később kiderült, innét „mentette át” a kincstartó, Merkúr, fehérvári prépost saját bihari, családi monostorába. Merkúr ereklyegyűjtő szenvedélyéről tudott László király, ezért, amikor a kezet sem a sírban, sem a kincstárban nem találták, azonnal ráterelődött a gyanú. A király a rákövetkező évben május 30-án meglátogatta Merkúrt Berettyó menti egyházában. Az egykori kincstartó mindent bevallott, de hogy a felelősségre vonást elkerülje, legendát kerített a tolvajlás köré. Eszerint a szent ereklyét egy angyal bízta volna rá azzal, hogy – az István halálát követő zavaros időkre való tekintettel – csak alkalmas időben fedje fel, minek jutott a birtokába. László jó politikus volt, elfogadta a magyarázkodást, s ezzel a legendát is hitelesítette. A helyszínen új kőmonostort építtetett, ez a Szent Jobb monostor, amely a köréje épült mezővárosnak is nevet adott. (Szentjobb – román Sîniob lett az ereklye középkori őrző helye.)"
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_szent_jobb_megtalalasanak_napja

"A szerzetesi élet hanyatlása miatt a Szent Jobbot a XV. században elvitték Székesfehérvárra, majd onnan domonkos szerzetesek Raguzába. Mária Terézia szerezte vissza tőlük 1771-ben. A szentjobbi monostort a XVI. században a török veszély miatt várrá, erőddé alakították át. A Rákóczi szabadságharc, 1711 után a habsburgok lerombolták, 1740-es években köveiből épült a rk. templom."
Forrás: http://www.erdely-szep.hu/Szentjobb/index.html
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szentjobb
http://hu.wikipedia.org/wiki/Partium
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Jobb
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=10507
http://www.bazilika.biz/a-szent-jobb-tortenete/a-szent-jobb-tortenete
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_szent_jobb_megtalalasanak_napja
http://www.nagyvarad.ro/hirek/bihar-megyei-hirek/item/11611-felallitottak-mercurius-apat-szobrat
Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében (Nagyvárad, 2012) 417–418. p.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gaal-andras

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204582
Feltöltve
2015.05.02. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:45

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204583
Feltöltve
2015.05.02. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

204584
Feltöltve
2015.05.02. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:46

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204585
Feltöltve
2015.05.02. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:46

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204588
Feltöltve
2015.05.02. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:48

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204586
Feltöltve
2015.05.02. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:47

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204587
Feltöltve
2015.05.02. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:47

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204590
Feltöltve
2015.05.02. 23:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:48

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204589
Feltöltve
2015.05.02. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:48

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204591
Feltöltve
2015.05.02. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:49

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204592
Feltöltve
2015.05.02. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:49

"Mercurius apát" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentjobb (Sâniob)
Feltöltő
Azonosító
204581
Feltöltve
2015.05.02. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.02. 23:45
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.07. 14:32
A "Mercurius apát" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.15. 15:39
A "Mercurius apát" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.08. 15:23
TundeK62 publikálta "Mercurius apát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.