Munkásmozgalmi harcosok emlékműve

Budapest, XXII. kerület, Szabadkai utca
További képek a Fotólistában

Budapest
XXII. kerület, Szabadkai utca
A régi balatoni út és Szabadkai utca sarkánál a Memento parkban.

Felállítás1992
Avatás1967. március 21.

Nem köztéri:Múzeum területe
Ády
2010.12.21. 14:24
Az emlékmű eredetileg a VIII. kerületben a Kun Béla (ma Ludovika) téren állt. A három darab, egyenként kb. 1,6 méter magas bronz domborművön Szamuely Tibor, Kun Béla és Landler Jenő egészalakos portréja látható. Az emlékmű nem az eredeti nagyméretű vasbeton talapzaton, hanem a Szoborparkban megszokott, vörös téglából épített falon áll az alkotás.

Idézet Boros Géza Szoborpark című könyvéből: "A kommunista mozgalom kiemelkedő harcosainak, az 1919-es proletárdiktatúra három népbiztosának hatalmas bronz domborműveit a Kun Béla (ma Ludovika) téren 1967. március 21-én avatták fel. Kétoldalt Szamuely Tibor (Farkas Aladár) és Landler Jenő (Herczeg Klára), középen pedig Kun Béla (Olcsai Kiss Zoltán) egészalakos portréja látható. A merev, szimmetrikus, síkszerűen kötött ábrázolás egy tekintélyelvű rendszer légkörét idézi. Találóan írta 1993-ban Rózsa Gyula művészettörténész a műről, hogy az nem volt más 'mint a kispolgári temetői ízlés államilag megtámogatott és felnagyított variánsa'. Olcsai Kiss Zoltán készítette 1958-ban a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjának szobrait is."
További linkek
Szamuely Tibor életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szamuely_Tibor
Kun Béla életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kun_B%C3%A9la
Landler Jenő életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Landler_Jen%C5%91
Memento Park: www.szoborpark.hu
ocsovai andrás
2020.05.23. 20:45
Korabeli filmhíradó tudósítása a dombormű alakjainak mintázásáról:
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=18600

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Memento Park alkotásai

Cím alapján hasonló

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74193
Feltöltve
2010.12.21. 13:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.21. 13:44

74194

74195
Feltöltve
2010.12.21. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.21. 13:45

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Szamuely Tibor
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74196
Feltöltve
2010.12.21. 13:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.21. 13:47

Kun Béla
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74197

Landler Jenő
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74198

74199

74192
Feltöltve
2010.12.21. 13:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.21. 13:40

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
126558
Feltöltve
2012.12.04. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.04. 21:59

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
126559
Feltöltve
2012.12.04. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.04. 22:01

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320473
Feltöltve
2018.08.10. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:25

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320474
Feltöltve
2018.08.10. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:26

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320475
Feltöltve
2018.08.10. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:28

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320476
Feltöltve
2018.08.10. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:28

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205255
Feltöltve
2015.05.10. 11:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.10. 11:53

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205256
Feltöltve
2015.05.10. 11:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.10. 11:54

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205257
Feltöltve
2015.05.10. 11:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.10. 11:54

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320477
Feltöltve
2018.08.10. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:29

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

2004.07.24.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41246
Évszám
2004
Feltöltve
2010.01.21. 19:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.01.21. 19:59
2004
2004.07.24.

Archív fotók

"Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. alkotás fotói

Az alkotás még az eredeti felállítási helyén. Forrás: Saját - Negyven év köztéri szobrászata Budapesten 1945-1985 katalógus
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74200
Évszám
1945
Feltöltve
2010.12.21. 13:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.21. 13:48
1945, Archív felvétel
Az alkotás még az eredeti felállítási helyén. Forrás: Saját - Negyven év köztéri szobrászata Budapesten 1945-1985 katalógus
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.06.12. 16:10
Megérintettem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" alkotást
20.05.23. 20:45
A "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.23. 12:04
Megérintettem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" alkotást
18.08.10. 21:29
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
18.08.10. 21:28

18.08.10. 21:26
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
18.08.10. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
16.09.07. 15:35
Megérintettem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" alkotást
15.05.10. 11:54
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
15.05.10. 11:54
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
15.05.10. 11:53
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
12.12.04. 22:01
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
12.12.04. 21:59
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" műlaphoz
10.12.21. 14:24
Ády publikálta "Munkásmozgalmi harcosok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.