Az egykori MABI kórház díszítőszobrai

Budapest, VII. kerület, Péterfy Sándor u. 8.

Budapest
VII. kerület, Péterfy Sándor u. 8.
A Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet a Rottenbiller utcához...Teljes szövegA Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet a Rottenbiller utcához közel eső bejáratának tetejénKevesebb szöveg

Felállítás1934

Csuhai István
2010.12.14. 23:25
A cím kissé rejtélyesen hangzik, ám mindenki számára azonnal ismerősebb lesz, ha Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézetet használok. Ez a név azonban az öngondoskodó biztosítói rendszer sztalinista felszámolása után kelt életre, s a két egészségügyi intézmény (kórház és rendelőintézet) együttese is csak az 1950-es évek elején alakult ki. Az 1930-as évek elején a kor legmodernebb színvonalának megfelelő, a Péterfy Sándor utcán hét házszámot is felemésztő homlokzatú kórházat még a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) építtette, Hültl Dezső tervei alapján.

A befejezés pontos dátuma nem egészen világos előttem a különféle források alapján, a szobrok elhelyezésére talán valószínűsíthető az 1934-es év. Balról jobb felé haladva négy álló alakot láthatunk, anyát gyermekével (elnézést az ifjúságtól, hogy a gyermeket nem számolom külön a négybe), fiatal férfit, nőt, illetve idős embert, és a négy szobor két alkotójára fény derül ugyan (Bory Jenő és Pásztor János ők), ám hogy melyik szobor kié, vajon feles-feles vagy egynegyed-háromnegyed megosztásban munkálkodtak-e, arra sajnálatos módon nem. Kétségtelen, hogy Bory Jenő díszítőszobrászként ekkoriban közreműködött Hültl doktor másik igen jelentős munkáján, a zuglói BSZKRT-garázson is (ld. 10255). Az én első tippem az, hogy három szobor az övé az itteni négy közül. Második tippem szerint a két szélső szobor Pásztor János munkája. És még számtalan egyéb variáció létezik. Az év nagy részében a négy figura egyszerre különben sosem látszik.

Tünde volt olyan kedves, és bemásolta az ezekre a szobrokra vonatkozó részletet Heitler László Pásztor Jánosról szóló, 1981-ben megjelent monográfiájának 21. oldaláról: 'A negyvenes években épületplasztikákat is készített Pásztor János. A Hültl Dezső által tervezett Tanács körút 1. számú lakóház bejárata fölött két félakt ülő, a második emelet magasságában álló allegorikus alak, illetőleg az ugyancsak Hültl tervezte Péterfi Sándor utcai kórház kapuja fölött az emberi életkorokat jelképező négy kőszobor azonban nem emelkedik sem a hasonló korabeli munkák, sem saját életművének átlaga fölé. Formálásuk konvencionális, egyetlen erényük, hogy nem hivalkodók, csendesen illeszkednek az építészeti környezetbe.' A kiegészítést nagyon köszönöm. Az ízlések különbözéséhez érdekes adalék, hogy megítélésem szerint az MTA-házon lévő két félakt, illetve az ugyanitt szereplő allegorikus nőalak kiemelkedik a pesti épületszobrászat átlagából.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Cím alapján hasonló

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73790
Feltöltve
2010.12.14. 22:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:50

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73794
Feltöltve
2010.12.14. 22:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:57

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73793
Feltöltve
2010.12.14. 22:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:55

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73796
Feltöltve
2010.12.14. 22:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:59

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73792
Feltöltve
2010.12.14. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:54

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73798
Feltöltve
2010.12.14. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 23:00

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73797
Feltöltve
2010.12.14. 22:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:59

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73795
Feltöltve
2010.12.14. 22:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:58

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73791
Feltöltve
2010.12.14. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.12.14. 22:54

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164182
Évszám
2014
Feltöltve
2014.04.29. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.29. 21:21
2014
2014

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164183
Évszám
2014
Feltöltve
2014.04.29. 21:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.29. 21:22

164184

164185
Évszám
2014
Feltöltve
2014.04.29. 21:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.29. 21:24
2014
2014

"Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164186
Évszám
2014
Feltöltve
2014.04.29. 21:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.29. 21:25
2014
2014
Összesen 14 fotó

Műlap története

16 perce
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
19.03.26. 12:42
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
18.11.14. 11:53
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
17.12.13. 12:50
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
17.10.20. 08:57
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
17.08.23. 10:57
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
14.12.09. 18:54
Megérintettem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" alkotást
14.04.29. 21:25
1 új fotót töltöttem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" műlaphoz
14.04.29. 21:24
1 új fotót töltöttem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" műlaphoz
14.04.29. 21:22

14.04.29. 21:21
1 új fotót töltöttem az "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" műlaphoz
10.12.14. 23:25
Csuhai István publikálta "Az egykori MABI kórház díszítőszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.