Nógrád megye címere

Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Volt Megyeháza címere

Balassagyarmat
Civitas Fortissima tér
Az épület homlokzatán látható.

Felállítás1835

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2010.12.22. 00:45
A volt megyeháza épületét 1835-re építették fel klasszicista stílusban, Kasselik Ferenc tervei alapján.
A ma műemléki védelem alatt álló közintézmény homlokzatán természetesen ott láthatjuk a megye címerét is. Ma Művelődési Ház működik falai között.
A műemléki oldal az épületről: http://muemlekem.hu/muemlek?id=6510
A most látható címer nekem elég újnak hat. De lehet, hogy csak felújították nemrégen.

A címer leírása:
'Nógrád megye a Duna-Tisza közének északnyugati részén helyezkedik el. Címere: álló, csücskös talpú tárcsapajzs; kék mezejének zöld udvarán jobbra néző, enyhén jobbra forduló, ezüstpáncélba öltözött vitéz áll, sisakja ezüst, önvédővel ellátott, forgójából zöld és vörös strucctollak csüngnek, tarajos sarkantyúi szintén ezüstösek. Jobb kezében ezüstpallost tart védőn, hajlított könyökkel, baljával enyhén balra megdőlt ovális pajzsára támaszkodik, melyre Magyarország címere van festve (hasított pajzs jobb oldalának vörös mezejében négy ezüstpólya, bal oldali vörös mezejének zöld hármashalmán háromágú, nyitott, arany leveleskoronából ezüst kettőskereszt növekszik. A pajzsot vörös bélletű akantuszleveleket mintázó aranyráma övezi, melyre ötágú (három levél között két gyöngy), nyitott, levelein gyöngyökkel, abroncsán rubinokkal és smaragdokkal ékesített, vörös bélésű, aranykoronát helyeztek. Nógrád megye címerében nem véletlenül áll fegyveres vitéz. Területét ősidők óta harcias kő-, bronz- és vaskori népek, majd kelták, germánok, avarok lakták.'
Tovább a leírás egészére: http://www.nemzetijelkepek.hu/megye-cimerek-nograd.shtml
Források:
http://www.nemzetijelkepek.hu/megye-cimerek-nograd.shtml
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%B3gr%C3%A1d_v%C3%A1rmegye

Az épület műemléki leírása: http://muemlekem.hu/muemlek?id=6510

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
73766
Feltöltve
2010.12.14. 19:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.14. 19:23

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
73773
Feltöltve
2010.12.14. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.14. 21:26

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
73767
Feltöltve
2010.12.14. 19:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.14. 19:23

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

A címer a vármegyeháza új homlokzatával
A címer alól MÉG hiányzik a "Nógrád a közügyért" felirat.
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
261148
Feltöltve
2016.12.06. 19:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 16.12.06. 19:05
A címer a vármegyeháza új homlokzatával
A címer alól MÉG hiányzik a "Nógrád a közügyért" felirat.

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209337
Feltöltve
2015.06.19. 16:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:22

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385283
Feltöltve
2019.11.26. 17:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.26. 17:56

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385285
Feltöltve
2019.11.26. 17:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ46/10 • 1/500 • 15.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.26. 17:57

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385286
Feltöltve
2019.11.26. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ59/10 • 1/500 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.26. 17:58

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
423869
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 10:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 10:42
2018. augusztus

Archív fotók

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
546160
Fotózva
2015. június
Évszám
2015
Feltöltve
2023.11.13. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.11.13. 11:41
2015. június

"Nógrád megye címere" c. alkotás fotói

Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
546161
Fotózva
2015. június
Évszám
2015
Feltöltve
2023.11.13. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 35.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.11.13. 11:41
2015. június
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.11.13. 11:41
2 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
23.04.29. 16:58
A "Nógrád megye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.15. 14:23
Megérintettem a "Nógrád megye címere" alkotást
20.11.10. 10:42
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
19.11.26. 17:58
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
19.11.26. 17:57
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
19.11.26. 17:56
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
16.12.06. 19:05
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
15.06.19. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Nógrád megye címere" műlaphoz
15.03.02. 16:06
Megérintettem a "Nógrád megye címere" alkotást
15.03.02. 16:06
Megérintettem a "Nógrád megye címere" alkotást
10.12.22. 00:45
TundeK62 publikálta "Nógrád megye címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.