A néphatalom hőseinek emlékhelye

Budapest, XXII. kerület, Szabadkai utca
További képek a Fotólistában

Budapest
XXII. kerület, Szabadkai utca
A régi balatoni út, Szabadkai utcánál a parkban.

Felállítás1992
Felállítás1983

Skoda Lajos (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Múzeum területe
Ády
2010.12.08. 16:35
Az emlékművet eredetileg a VIII. kerületben a Köztársaság téren a pártházzal szemben állították fel 1983-ban. A 20 méter hosszúságú domborműves emlékfal az ellenforradalom mártírjainak emlékművének bővítéseként készült. A két alkotás elhelyezése itt a parkban majdnem azonos az eredi Köztársaság térihez.

Idézet Boros Géza Szoborpark című könyvéből:
A munkásmozgalmi jelképklisékkel díszített, húsz méter széles, domborműves emlékfal a Köztársaság téren az 'ellenforradalom mártírjainak' emelt emlékmű bővítéseként készült. Már az 1960-ban felállított szobor esetében problémaként merült fel a néphatalom védelmében elesett mártírok nevesítése. de akkor még nem dőlt el, hogy minden mártír nevét feltüntessék-e, vagy csak a pártház védelmében elesettek nevét. Az utóbbiak nevét később egy feliratos emléktáblán örökítették meg, de mivel nem volt eléggé reprezentatív a koszorúzáshoz, egy kiegészítő, a neveket is feltüntető emlékfal építését határozták el. Az emlékhelybővítés a Skoda Lajos építész tervezte nagyszabású térfelújítás részeként valósult meg.

Felirat az emlékművön:
Örök emlékül a néphez
a párthoz hű harcosok-
nak, akik 1956 október
30.-án a proletár hata
lom védelmében hősi ha-
lált haltak. + 25 név.
További linkek
1956-os Köztársaság téri csata: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_t%C3%A9ri_csata
Budapest folyóirat cikk (1986) -
A Köztársaság tér: http://picasaweb.google.com/adamszatmari1/BudapestFolyoiratCikk198610AKoztarsasagTer?feat=directlink
Mementó Park: http://www.szoborpark.hu

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Memento Park alkotásai

Cím alapján hasonló

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73267
Feltöltve
2010.12.07. 11:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.07. 11:52

73268
Feltöltve
2010.12.07. 11:53

Ády 10.12.07. 11:53

73269

73270

73272
Feltöltve
2010.12.07. 11:54

Ády 10.12.07. 11:54

73273

73274
Feltöltve
2010.12.07. 11:55

Ády 10.12.07. 11:55

73275

73276
Feltöltve
2010.12.07. 12:52

Ády 10.12.07. 12:52

73277

73278
Feltöltve
2010.12.07. 12:53

Ády 10.12.07. 12:53

73279

73266

73280

320486
Feltöltve
2018.08.10. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:55

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320487
Feltöltve
2018.08.10. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:55

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320489
Feltöltve
2018.08.10. 21:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:56

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320488
Feltöltve
2018.08.10. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:56

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320484
Feltöltve
2018.08.10. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.10. 21:48

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Ma ez is a Szoborparkban van.
Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
28394
Feltöltve
2009.09.16. 14:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.09.16. 14:38
Ma ez is a Szoborparkban van.

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Itt olvasható a 'sok név'.
Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
28396
Feltöltve
2009.09.16. 14:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.09.16. 14:41
Itt olvasható a 'sok név'.

Archív fotók

"A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. alkotás fotói

Még az eredeti felállítási helyén.
Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73281
Forrás
Neszták Béla képe a Rajna György gyűjteményből.
Feltöltve
2010.12.07. 12:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.07. 12:53
Archív felvétel
Még az eredeti felállítási helyén.
Összesen 22 fotó

Műlap története

18.08.11. 10:02
Az "A néphatalom hőseinek emlékhelye" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.10. 21:56
1 új fotót töltöttem az "A néphatalom hőseinek emlékhelye" műlaphoz

18.08.10. 21:55

18.08.10. 21:48
1 új fotót töltöttem az "A néphatalom hőseinek emlékhelye" műlaphoz
17.04.22. 10:30
Megérintettem az "A néphatalom hőseinek emlékhelye" alkotást
10.12.08. 16:35
Ády publikálta "A néphatalom hőseinek emlékhelye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.