Szent Flórián-szobor

Keszthely, Tapolcai u. 1.
Archív képek

Keszthely
Tapolcai u. 1.
A kármelita templom bejáratánál

Avatás1938
Avatás1779

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szórád Péter
2010.12.05. 17:36
Eredetileg a sétáló utca végén, az Amazon Szálló előtti, János-hídnál állt, ahol valamikor egy erecske csörgedezett. A híd lebontása után a szent szobrát a kármelita templom lépcsős feljárata mellé helyezték át. A templomot és a rendházat Bruchwieser Brúnó bécsi építész tervezte. A neoromán stílusú Kis Szent Teréz Bazilika építését 1927-ben kezdték el. A kármelita rendház legnagyobb magyarországi templomát 1938-ban szentelték fel.

Szent Flórián négyzet alaprajzú, volutás, feliratos posztamensen áll, római katonai öltözetben, sisakban. Bal kezével vizet önt egy égő házra, jobbjában rúdra felcsavarodó zászló. A posztamensen olvasható kronogramm római számnak megfelelő betűit összeadva, nekem az 1779-es évszám jött ki.
(Forrás: muemlek.hu)
További linkek
Műemlék: http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=10860



Cím alapján hasonló

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Keszthely településről

Feltöltő
Azonosító
73097
Feltöltve
2010.12.04. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.04. 21:26

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Keszthely településről

Feltöltő
Azonosító
73098
Feltöltve
2010.12.04. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ130/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.04. 21:31

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Keszthely településről

Feltöltő
Azonosító
73099
Feltöltve
2010.12.04. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.04. 21:32

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Keszthely településről

Feltöltő
Azonosító
73102
Feltöltve
2010.12.04. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ140/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.04. 21:34

Archív fotók

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Keszthely településről

1911
Feltöltő
Azonosító
217271
Forrás
FORTEPAN 86465 orig: Magyar Földrajzi Múzeum
Évszám
1911
Feltöltve
2015.09.15. 13:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.15. 13:06
1911, Archív felvétel
1911
Összesen 5 fotó

Műlap története

26 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent Flórián-szobor" feltöltésünket!
15.09.15. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián-szobor" műlaphoz!
10.12.05. 17:36
Szórád Péter publikálta "Szent Flórián-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.