Salgótarján, Múzeum tér 2.

Salgótarján
Múzeum tér 2.
A Városháza előtt.

Avatás2000. augusztus 18.

András
2010.11.30. 15:35
"Róth Flóris bányamérnök a bányavállalat igazgatója volt Salgótarjánban.
A Torontál megyei Nagykikindán /Kikinda/ született 1865. január 27-én, a tizenegy gyerekes kocsigyártó iparosmester családjában. Iskolai tanulmányait Temesváron és Selmecbányán végzete. 1890-ben fejezte be tanulmányait az akadémián, 1894-ben jeles eredménnyel diplomázott. Gyakorlati pályafutását a vihnyei Kachelmann gépgyárban kezdte meg. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. kötelékébe 1891-ben lépett. Bányamérnöki munkáját Salgótarjánban kezdte el az inászói kerületben, majd Petrozsénybe helyezték főmérnöknek, később igazgatóhelyettesnek. 1899-1902 között a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. budapesti igazgatóságán dolgozott. Azt követően a bányászati SKB Rt. központi igazgatóságának bányafelügyelője s központi bányaigazgatója lett.
Dr Chorin Ferenc társulati elnök 1907-ben a petrozsényi szénbányák igazgatójának nevezte ki s ezt az állást 1911-ig töltötte be. Életének újabb szakasza 1918-ban kezdődött el, amikor Salgótarjánba helyezték a bányavállalat igazgatójának. Húsz éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a vállalat irányítójaként. Munkatársaival úttörő munkát végzett a bányavállalat korszerűsítése terén. 1923-ban bányaügyi főtanácsossá nevezték ki és beválasztották az igazgatóság tagjai közé. 1894-től tagja az OMBKE-nek, 1934-1940 között elnöke.
Róth Flóris nemcsak a bányászat, hanem Salgótarján várossá fejlesztésében is fontos szerepet töltött be. Érdemeiért 1936-ban a város díszpolgárává választották. 1955. március 17-én hunyt el Mezőberényben."
Források:
http://www.salgotarjan.hu/?module=news&action=list&fname=varos_hires
További linkek
http://www.salgotarjan.hu/?module=news&action=list&fname=varos_hires

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
72829
Feltöltve
2010.11.30. 15:13
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.11.30. 15:13

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
72830
Feltöltve
2010.11.30. 15:14
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.11.30. 15:14

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
72831
Feltöltve
2010.11.30. 15:15
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.11.30. 15:15

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Molnár Pál szignója
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
253150
Feltöltve
2016.09.24. 16:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.24. 16:45
Molnár Pál szignója

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
253149
Feltöltve
2016.09.24. 16:45
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.24. 16:45

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
253148
Feltöltve
2016.09.24. 16:44
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.24. 16:44

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
253146
Feltöltve
2016.09.24. 16:44
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.24. 16:44

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482523
Feltöltve
2022.03.31. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 20:08

"Róth Flóris" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482524

482525
Feltöltve
2022.03.31. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ32/10 • 1/100 • 15.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 20:08
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.09.03. 14:21
Megérintettem a "Róth Flóris" alkotást
22.03.31. 20:08
3 új fotót töltöttem a "Róth Flóris" műlaphoz
20.06.11. 13:14
A "Róth Flóris" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.24. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Róth Flóris" műlaphoz
16.09.24. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Róth Flóris" műlaphoz
16.09.24. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Róth Flóris" műlaphoz
16.09.24. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Róth Flóris" műlaphoz
14.11.05. 21:55
A "Róth Flóris" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
10.11.30. 15:35
A közösség publikálta Bálint "Róth Flóris" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.