Brassó város címere

Brassó (Braşov), Piaţa Sfatului
Archív képek

Angol cím:Brasov city's blazon

Brassó (Braşov)
Piaţa Sfatului
A város történelmi főterén, a Tanács téren (Piaţa Sfatului).

Felállítás1780


Sántha Imre Géza
2010.12.15. 23:48
Brassó történelmi főterén a XV. század elején építették fel a Tanácsházat, mint egy későgótikus polgári építményt. Ezt az épületet 1515-ben a ma is álló toronnyal látták el. A XVII. század folyamán több felújításon esett át, majd 1774 és 1778 között nagyobb átépítéseket végeztek rajta, a kor stílusának, a barokknak a szellemében. Az épület délnyugati oldalán lévő bejárat fölé emeletes loggiát építettek, melynek homlokzatán 1780-ban Johann Oelhann, helyi művész elkészítette a város domborműves, festett címerét.
Brassó címerét, a gyökeres fatörzsön lévő koronát több közép- és újkori épületen megjelenítették, kőbe vésték. A címer jelképének létrejöttét két legenda jelzi. Az egyik szerint Salamon, magyar király a város fölött lévő Köszörű-patak völgyében, a napjainkban is Salamon-kövének nevezett sziklák barlangjaiban rejtette el a koronáját, innen kapta a város a korona nevet. Egy másik történet szerint, a város alapításakor, egy nagy fa kivágásakor, a gyökerei közt egy koronát találtak, később ennek a fának a helyére építették a Tanácsházat, azaz a városházát. Az tény, hogy ezt a címert a város már a XIV. századtól használta. A város szász neve, a Kronstadt is erre utal. Napjainkban újra a település szimbóluma a koronás jelkép.
A Tanácsház timpanonjában látható, falba mélyített, nagy méretű címert a későbarokk időkre utaló díszes zsinór és függönydísz teszi ünnepélyesebbé.
További linkek
http://lexikon.adatbank.transindex.ro/muemlek.php?id=266



Cím alapján hasonló

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
72420
Feltöltve
2010.11.24. 20:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.24. 20:31

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

A régi tanácsház, nyugati homlokzata.
Feltöltő
Azonosító
72421
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.11.24. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.24. 20:33
2008. július
A régi tanácsház, nyugati homlokzata.

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

A régi tanácsház, ma múzeum.
Feltöltő
Azonosító
72422
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2010.11.24. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.24. 20:33
2009. március
A régi tanácsház, ma múzeum.

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
88564
Feltöltve
2011.07.03. 20:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.03. 20:37

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

A Tanácsház főhomlokzata este, karácsonyi fényekkel.
Feltöltő
Azonosító
101972
Feltöltve
2011.12.27. 20:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/2 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 20:56
A Tanácsház főhomlokzata este, karácsonyi fényekkel.

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
88565
Feltöltve
2011.07.03. 20:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.03. 20:38

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
175461
Feltöltve
2014.08.12. 22:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.08.12. 22:20

Archív fotók

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

A Tanácsház az 1930-as években. Sántha Imre Géza gyűjteményéből.
Feltöltő
Azonosító
72574
Évszám
1930
Feltöltve
2010.11.27. 10:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.11.27. 10:12
1930, Archív felvétel
A Tanácsház az 1930-as években. Sántha Imre Géza gyűjteményéből.

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Felvétel az 1970-es évekből.
Feltöltő
Azonosító
103941
Évszám
1970
Feltöltve
2012.01.30. 20:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.01.30. 20:55
1970, Archív felvétel
Felvétel az 1970-es évekből.

"Brassó város címere" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Felvétel az 1960-as évekből.
Feltöltő
Azonosító
131130
Évszám
1960
Feltöltve
2013.02.19. 19:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.19. 19:05
1960, Archív felvétel
Felvétel az 1960-as évekből.
Összesen 10 fotó

Műlap története

10.12.15. 23:48
Sántha Imre Géza publikálta "Brassó város címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.