Székesfehérvár, Szent István tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:St. Stephen

Székesfehérvár
Szent István tér
A mai Szent István tér Székesfehérvár belvárosában található, a...Teljes szövegA mai Szent István tér Székesfehérvár belvárosában található, a karmelita templom mellett. Helyén a karmeliták kertje húzódott. Beépítése 1806-ban kezdődött.Kevesebb szöveg

Felállítás1938. augusztus 18.

Szili István (bronzöntő, közreműködő)

Vódli József
2010.11.26. 19:37
A másfélszeres életnagyságú bronz szobor fekete svéd gránitlemezekkel burkolt talapzaton áll. Avatása 1938. augusztus 18-án volt. Elhelyezését nagy hírlapi vita előzte meg. Több helyszín is felvetődött, úgymint a Romkert bástyája, a Városház előtti tér és a Zichy-liget. A szobor kulisszapróbái egyiket sem mutatták megfelelőnek. Végül Marosi Arnold múzeumigazgató javaslatára a Megyeház tér (ma Szent István tér) mellett döntöttek, ahol ekkor még Kallós Ede huszárszobra állt. A város a Szent István Év emlékeként a szobor bronz, kicsinyített mását, amit szintén Sidló készített, 1939-ben a kormányzónak ajándékozta. A szobor népszerűségét mutatja, hogy Herenden porcelán példányok készültek belőle.
Talapzata az 1970 körüli restauráláskor politikai okokból „István király” feliratot kapott, ezt 1988-ban változtatták vissza az eredeti „Szent István”-ra.
(Magony Imre székesfehérvári szoborkatalógusának 2004-es kiadása alapján.)
Egy kis kiegészítés Keszei Imrétől:
http://joomla15.magyarhaz.be/index.php?option=com_content&view=article&id=73:szent-istvan-es-szekesfehervar&catid=27:beszedek&Itemid=2
Aerdna
2012.07.09. 15:28
Az alkotás jelzései:
Sidló 1938 (szemből nézve a bronz talapzat rész jobb oldalán)
Öntötte Szili István utóda Budapest (szemből nézve a bronz talapzat rész bal oldalán).

Szili István bronzöntő 1936-os halálát követően a kőbányai öntödében készült szobrokat sághi Horváth István bronzöntő mester öntötte, aki az elhunyt feleségének, s egyben örökösének kérésére vezette az öntödét 1942-ig. (forrás: Sághi Horváth István bronzöntő és cizellőr mester leányának válaszlevele)

Vódli József készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
71777
Feltöltve
2010.11.18. 06:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.18. 06:35

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86988
Feltöltve
2011.06.13. 12:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:29

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86989
Feltöltve
2011.06.13. 12:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:30

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86990
Feltöltve
2011.06.13. 12:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:30

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86991
Feltöltve
2011.06.13. 12:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:31

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86992
Feltöltve
2011.06.13. 12:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:31

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86993
Feltöltve
2011.06.13. 12:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:32

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
86994
Feltöltve
2011.06.13. 12:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ560/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.06.13. 12:32

"Szent István" c. alkotás fotói

Az alkotás jelzései: Sidló 1938., Öntötte Szili István utóda Budapest
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
113693
Évszám
1938
Feltöltve
2012.07.05. 16:23
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.07.05. 16:23
1938
Az alkotás jelzései: Sidló 1938., Öntötte Szili István utóda Budapest

"Szent István" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
113694
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.07.05. 16:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.07.05. 16:24
2005. január
2012

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
130328
Feltöltve
2013.02.06. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.02.06. 20:51

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
130329
Feltöltve
2013.02.06. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.02.06. 20:52

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
132386
Feltöltve
2013.03.05. 00:33
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/53 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.05. 00:33

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
132385
Feltöltve
2013.03.05. 00:31
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/34 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.05. 00:31

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133205
Feltöltve
2013.03.12. 01:06
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.12. 01:06

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133203
Feltöltve
2013.03.12. 01:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.12. 01:05

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174839
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:34
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174840
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:35
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174841
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:36
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174842
Feltöltve
2014.08.07. 19:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:36

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174843
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:38
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174844
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:39
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
174845
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.08.07. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.07. 19:39
2005. január

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
181966
Feltöltve
2014.10.03. 14:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.10.03. 14:59

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
181967
Feltöltve
2014.10.03. 15:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.10.03. 15:00

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193739
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2015.01.25. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 12:55
2014. február

"Szent István" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
279864
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.31. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.31. 21:22
2017
2017

"Szent István" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
279865
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.31. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.31. 21:22
2017
2017

"Szent István" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
279866
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.31. 21:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.31. 21:23
2017
2017

"Szent István" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
279867
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.31. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.31. 21:24
2017
2017

"Szent István" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
279868
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.31. 21:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.31. 21:25
2017
2017

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480511
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.18. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/320 • 10.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.18. 13:55
2019. szeptember

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480512
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.18. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/640 • 7.2mm • ISO125

480513
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.18. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/800 • 7.2mm • ISO125

480514
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.18. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/500 • 71.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.18. 13:55
2019. szeptember

Archív fotók

"Szent István" c. alkotás fotói

Képeslap 1941
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
72467
Évszám
1941
Feltöltve
2010.11.25. 12:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.25. 12:39
1941, Archív felvétel
Képeslap 1941

"Szent István" c. alkotás fotói

Képeslap 60-as évek
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
72468
Feltöltve
2010.11.25. 12:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.25. 12:40
Archív felvétel
Képeslap 60-as évek

"Szent István" c. alkotás fotói

Képeslap 70-es évek
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
72469

Képeslap 1941-ből

76447
Évszám
1941
Feltöltve
2011.01.26. 14:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.01.26. 14:24
1941, Archív felvétel
Képeslap 1941-ből

"Szent István" c. alkotás fotói

Az alkotás ünnepélyes leleplezése, avatása 1938. augusztus 18-án. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 110.o.
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
100834
Évszám
1938
Feltöltve
2011.11.29. 18:45
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.29. 18:45
1938, Archív felvétel
Az alkotás ünnepélyes leleplezése, avatása 1938. augusztus 18-án. Forrás: Demeter...Teljes szövegAz alkotás ünnepélyes leleplezése, avatása 1938. augusztus 18-án. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 110.o.Kevesebb szöveg

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
168325
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1977. december
Évszám
1977
Feltöltve
2014.06.11. 18:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.11. 18:14
1977, Archív felvétel

"Szent István" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Sidló FerencSzili István (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229161
Feltöltve
2016.01.11. 20:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/6 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.11. 20:03
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 42 fotó

Műlap története

23.09.21. 17:21
Megérintettem a "Szent István" alkotást
22.03.18. 13:55
4 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.06.14. 11:58
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.11. 20:03
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
15.01.25. 12:55
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
14.10.03. 15:00
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
14.10.03. 14:59
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
14.08.07. 07:30
A "Szent István" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
14.06.11. 18:14
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
13.12.06. 15:41
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.12. 01:06
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
13.03.12. 01:05
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
13.03.05. 10:03
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.05. 00:33
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
13.03.05. 00:31
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
11.06.13. 12:32

11.06.13. 12:31

11.06.13. 12:30

11.06.13. 12:29
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
11.01.26. 14:24
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
10.11.26. 19:37
A közösség publikálta Aerdna "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.