Hajdúhadház, Bocskai tér 14.

Alternatív, helyi címek:Tisztelet a névtelen hősöknek, áldozatoknak és hozzátartozóiknak

Hajdúhadház
Bocskai tér 14.
Az iskola földszintjén, a bejárat közelében

Felállítás1995

Szalay Ferenc (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2010.11.21. 22:47
Így vall alkotásáról a művész:
'... Képemen mindent a család oldaláról közelítettem meg. Azt hiszem, nincs olyan család, amelyet így vagy úgy nem érintett a háború. Csonkán maradt családok, hősi halottak, testvérek, gyerekek, sebesültek, eltűntek. A fogságról nem is beszélve. Minderről persze csak hallgatni volt szabad, mert ráadásul utolsó csatlósok voltunk. Egy család ül az asztal körül, ahol az apa tábori lapját olvassa a felesége. Emlékszem, volt olyan lap, amelyre csak az volt írva: Még élek. A gyerekek kis ágyút tologatnak az asztalon, mert a gyerek a felnőttek világát játssza le mindig. A nagyszülők is ott vannak.
A nagypapa talán éppen az első világháborút éli újra. Ő szakember, aki tudja, milyen a front. Az egész együttest villanyfény, mint valami búra fogja össze, amelyből a nagyanya feje kerül az árnyékos mezőbe. Arcához emelt kezével az aggodalom érezhető. E köré a mag köré jönnek elő mozaikszerűen a különböző motívumok, amelyek az eseményekre utalnak. A még parádézó rohamsisakos katonák, az eltűnő katonavonat, a csak árnyékként imbolygó foglyok. Aztán a bal felső részen néhány portré. Abban az időben a képeslapok hetenként közölték a hősök, hősi halottak, eltűntek portré fényképét. Volt, akiről csak régi civil képet találtak. És legvégül szerepel egy ég felé vonyító kutya. Mesélik tanyai kutyákról, hogy bevonult gazdájukat hogy várták a tanya bejárónál nap mint nap. Aztán volt, akit hiába várt a kutyája. Tisztelet a sok névtelen hősnek, áldozatnak és hozzátartozóiknak...'

A Földi János Általános Iskola bejárata mellett látható a 200x250 cm nagy olajfestmény.
Egy nagyon átgondolt, igazán ütős hatású alkotás Szalay Ferenc pannója. Az intézményben elhelyezett 24 pannó közül is kiemelkedik témájával, igényességével, jelképrendszerével.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szalay-ferenc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71364
Feltöltve
2010.11.14. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:32

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71365
Feltöltve
2010.11.14. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:32

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71366
Feltöltve
2010.11.14. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:33

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71367

72037
Feltöltve
2010.11.21. 22:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.21. 22:43

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
72038
Feltöltve
2010.11.21. 22:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.21. 22:44

"A II. világháború" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalay Ferenc (festőművész)
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
72039
Feltöltve
2010.11.21. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.21. 22:45
Összesen 7 fotó

Műlap története

10.11.21. 22:47
TundeK62 publikálta "A II. világháború" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.