Budapest, V. kerület, Sas u. 7.

Angol cím:Merchants

A Sas u. 7. sz. alatti épület zárterkélyének attikaként felmagasodó felületén, az utca felé

Felállítás1937


Csuhai István
2010.11.12. 13:26
A Sas utca 7. szám alatti bérházat az egyik korabeli ingatlankereskedő cég, a Beltelek Értékesítő Kft építtette 1936-37-ben. A modern stílusú lakóház építész tervezői Fried Miksa és Fenyves István voltak, a statikus és vasbetontervezői munkákat Gergely Jenő, a kivitelezést Kirschner József végezte. Az épületdíszítő féldomborművön Kerényi Jenő 1936-ban dolgozott, létezik fényképfelvétel, melyen a féldombormű azóta elpusztult gipszmintájával, munka közben látható. Az épületdísz, melynek mérete hozzávetőlegesen 3.5 m x 2 m lehet, magasan az utcaszint felett, lényegében az ötödik szint feletti részen helyezkedik el a ház homlokzatán, ennek ellenére jól látható az utcáról, s az első látásra tükörszimmetrikus, ám második ránézésre mégsem egészen szabályos reflektálású mű bizonyos stílusjegyei (arcok, testtartás) inkább utalnak a későbbi Kerényire, mint általában ekkoriban született nagyobb plasztikai munkái.

Források: Ferkai András: Pest építészete a két világháború között (2001) és Rózsa Gyula: Kerényi Jenő (2010). A címet az utóbbi életmű-katalógusából vettem.
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2010.11.12. 13:26
An early masterpiece of Jenő Kerényi located on the facade of a modernist dwelling house in the downtown of Budapest.



Cím alapján hasonló

"Kereskedők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71198
Feltöltve
2010.11.12. 13:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.12. 13:18

"Kereskedők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71199
Feltöltve
2010.11.12. 13:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.12. 13:19

"Kereskedők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71200
Feltöltve
2010.11.12. 13:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.12. 13:20

"Kereskedők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71201
Feltöltve
2010.11.12. 13:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.12. 13:21

"Kereskedők" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71202
Feltöltve
2010.11.12. 13:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.12. 13:22
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.02.18. 18:57
Megérintettem a "Kereskedők" alkotást
16.10.26. 15:51
Megérintettem a "Kereskedők" alkotást
15.06.10. 11:45
A "Kereskedők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.11.12. 13:26
Csuhai István publikálta "Kereskedők" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.