Bocskai István lovasszobra

Hajdúhadház, Bocskai tér

Hajdúhadház
Bocskai tér
A város főterének egyik sarkánál, a református templommal szemben áll.

Felállítás2005. december 12.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.11.09. 20:00
Az avatásra szóló meghívó: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=430595
Az utolsó, vagyis hetedik történelmi hajdúvárosba meglehetősen sokára jutottam ki. A többi helyre már tavaly februárban elindultam fotózni. A jó másfél év az erőgyűjtéshez kellett. A településről szóló igen hiányos wikipedia oldalt áttanulmányozva talán érthető habozásom oka. http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajd%C3%BAhadh%C3%A1z

Végül mégiscsak egyedül mentem ki, igaz egy háromnapos rendezvény megnyitóján is részt vettem az ügy érdekében. Délben épp a harmadik buszra tudtam felszállni a tömeg miatt, és a pótakkumulátort is itthon felejtettem. Már a 6. Torzsás Napok megnyitója előtt elkészítettem a fotókat (majdnem mindet, mert lemerült az akku), és így nyugodtan ültem be a színvonalas műsorra.
http://www.hajduhadhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=134:6-torzsas-napok-programja&catid=2:koezerdek-informaciok&Itemid=102

Mint minden hajdúvárosban, ebben is Bocskai István hajdúi telepedtek le 1605-ben. Azelőtt összesen 25 családot számoltak meg ott. A Korponai kiváltságlevél alapján majdnem ezer hajdú telepedett le 400 évvel ezelőtt. Ezzel jó időre, 1872-ig egyike lett a hajdúvárosoknak Hajdúhadház.

A kisváros hatalmas, zöld felületű (parkosított) főterének sarkán helyezték el a református templommal szemben Győrfi Lajos lovasszobrát az évfordulóra (2005. december 12-én). Bocskai szoboralakja majd hét méter magasságból tekint körül. Kb. egy méter magas gyepesített földhalmon, a három méter magas süttői mészkőből készült talapzaton ül Bocskai a lován. A szoboralakok ötnegyedes életnagyságúak. Vagyis ló és lovasa is majd három méter magas. A talapzaton a Korponai kiváltságlevél részletei olvashatóak.

Természetesen ebben a kisvárosban is rögtön találtam szövetségest a helyi művelődési házban. A gimnázium egyik tanárnője még kíséretet is adott mellém, hogy megmutassanak nekem mindent, és bejuthassak olyan helyekre, ahová máskor nem lehet bemenni.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Cím alapján hasonló

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70854
Feltöltve
2010.11.08. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70853
Feltöltve
2010.11.08. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

70855

70856
Feltöltve
2010.11.08. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70857
Feltöltve
2010.11.08. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70858
Feltöltve
2010.11.08. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70859
Feltöltve
2010.11.08. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

70860
Feltöltve
2010.11.08. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
70861
Feltöltve
2010.11.08. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
180230
Feltöltve
2014.09.20. 12:14

180231
Feltöltve
2014.09.20. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

Feltöltő
Azonosító
333194
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2018.11.27. 21:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 21:49
2013. május

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói Hajdúhadház településről

2013
Feltöltő
Azonosító
333193
Fotózva
2013. május
Évszám
2013
Feltöltve
2018.11.27. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 21:48
2013. május
2013
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.11.27. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz!
18.11.27. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz!
10.11.09. 20:00
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Bocskai István lovasszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.