Debrecen, Bornemissza utca 2.

Debrecen
Bornemissza utca 2.
A címben megadott családi ház kertjében

Felállítás1989

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2010.11.08. 01:06
Napóra áll a kertben egy 1 m magas betonpilléren. Ekvatoriális. Árnyékvetője pólusra mutató. A számlapja 0,5 m átmérőjű köríven van. Óraszámozása: 5-12-19, egyenközű. További két körét egy leány és egy fiú alakja tartja. A napórát Svédországban vásárolta meg az ott dolgozó tulajdonos és hazatérése után 1989-ben állította fel.
Forrás: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/csillag/naporak/html/hajdu.htm

Régóta készültem már megkeresni ezt a Napórát. Nem tudom, hogyan működik ez a mellékelt napórás oldal, de mintha ebben az esetben kissé pontatlanok lennének az adatok. A pillér nem beton, hanem láthatóan téglából épült, és nincs is 1 méter magas.
Egy hétköznapon voltam fotózni, és akkor nem volt otthon senki, nem tudtam a napóra közvetlen közelébe jutni, közelről fotózni. A képek mindegyike a kerítésen át készült. Tehát ide még vissza kell mennem majd valamikor.

Debrecenben összesen három napóra van a mellékelt link szerint. A másik kettőn még munkálkodom. Idővel talán azok is bemutatásra kerülnek.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Napóra" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70800
Feltöltve
2010.11.08. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.08. 00:18

"Napóra" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70801
Feltöltve
2010.11.08. 00:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.08. 00:19

"Napóra" c. alkotás fotói

Sajnos a környezete kissé ziláltnak látszik a sok szép rózsabokor között.
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70802
Feltöltve
2010.11.08. 00:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.08. 00:19
Sajnos a környezete kissé ziláltnak látszik a sok szép rózsabokor között.

"Napóra" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70803
Feltöltve
2010.11.08. 00:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.08. 00:20

"Napóra" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70804

A Napóra szinte alig látszik az utcáról, a kerítésen át.
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70805
Feltöltve
2010.11.08. 00:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.08. 00:20
A Napóra szinte alig látszik az utcáról, a kerítésen át.
Összesen 6 fotó

Műlap története

10.11.08. 01:06
TundeK62 publikálta "Napóra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.