Felszabadulási emlékmű

Szentendre, Ady Endre út 10.

Állapot: Veszélyben

Szentendre
Ady Endre út 10.
A város központjából kifelé, északra haladva az egykori Kerényi Jenő...Teljes szövegA város központjából kifelé, északra haladva az egykori Kerényi Jenő Emlékmúzeum kertje utáni területKevesebb szöveg

Felállítás1975

Csuhai István
2010.11.06. 08:50
A meleg őszi napfényben is rendkívüli karakterrel lepusztultnak ható Szentendrén, közvetlenül az egykori Kerényi Jenő Emlékmúzeum melletti területen áll ez az 1975-ben, a harmincadik évfordulón felállított térplasztika. Fénykorához képest, úgy tűnik, a város épp általánosabban vett köztéri habitusában és a magas művészethez való viszonyának tekintetében veszítette a legtöbbet. Ezt úgy értem, hogy ami a hetvenes években még történeti patinájú leromlottságnak látszott, az ma csicsás bóvli, reklám, romlékony betonépítményekkel álcázott kulissza; a sorra megszűnőfélben lévő galériák-múzeumok-kiállítóhelyek helyére lépő művészeti bazárt pedig nem is lehet egy lapon emlegetni a tovatűnő magas művészet egykori helyeivel. A málladozó, két évtizede semmilyen formában nem kezelt és szemmel láthatólag lassú pusztulásra ítélt Felszabadulási emlékmű is mintha ezt a veszteség-listát gyarapítaná és szimbolizálná - a kiürült Rodin Galéria és az ugyancsak elhagyatottnak látszó Kerényi-szoborpark szomszédságában feltétlenül ez az ember legelső benyomása.

Pedig a szentendrei emlékmű kvalitásos művész erőteljes alkotása, ráadásul olyasmi, ami Csíkszentmihályi Róbert pályáján felállításakor, a hetvenes évek közepén a vele egy időben született művekkel együtt az életművön belül fordulatot jelképezett. Az obeliszkből és a körülötte még felismerhető, nagyszabású térképzés együtteséből álló emlékművet húsz évvel ezelőtt a helyén hagyták - ez a gesztus a fenti tényt ismeri el -, a nemtörődömség, a lassú pusztulásra ítéltség ugyanakkor a nemkívánatosságot is erőteljesen jelzi. Ehhez járul hozzá az is, hogy Csíkszentmihályinak áll egy másik, a korhoz kötődő, de jellegzetesen rendszerváltás utáni műve is Szentendrén, egy második világháborús emlékmű.

Ezeknél a felszabadulási emlékműveknél különben ugyanolyan jelentésátalakulási folyamat zajlott le, mint amilyet Pótó János írt le a napokban az egyik hozzászólásában a kopjafákkal kapcsolatban, csak éppen ellentétes irányban: a felszabadulási emlékművek megritkulásával ezekhez szemantikai többlet járult, nem csupán a Vörös Hadsereg vérveszteségeire és háborús győzelmére utalnak, hanem ma, húsz évvel későbbről visszatekintve arra a majdnem félévszázadra is, melyet katonai térfoglalásuk az országra és a térségre rászabadított. Lehet, 'rászabadulási emlékműveknek' kéne tekintenünk őket.

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70692
Feltöltve
2010.11.06. 08:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:13

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70693
Feltöltve
2010.11.06. 08:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:15

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70694
Feltöltve
2010.11.06. 08:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:16

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70695
Feltöltve
2010.11.06. 08:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:17

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70696
Feltöltve
2010.11.06. 08:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:18

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
70697
Feltöltve
2010.11.06. 08:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.06. 08:18

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
163767
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.04.25. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. augusztus

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
189549
Feltöltve
2014.12.06. 14:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 14:19

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
189550
Feltöltve
2014.12.06. 14:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 14:20

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
199030
Feltöltve
2015.03.19. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
199031
Feltöltve
2015.03.19. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
199032
Feltöltve
2015.03.19. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
199033
Feltöltve
2015.03.19. 00:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
206127
Feltöltve
2015.05.18. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:32

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szentendre településről

Feltöltő
Azonosító
206128
Feltöltve
2015.05.18. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

206129
Feltöltve
2015.05.18. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:33
Összesen 16 fotó

Műlap története

15.12.31. 12:04
Megérintettem a "Felszabadulási emlékmű" alkotást!
15.05.18. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
15.05.18. 21:32

15.03.19. 00:34
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
15.03.19. 00:33

15.03.19. 00:29
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
14.12.06. 14:20
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
14.12.06. 14:19
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
14.04.25. 23:47
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz!
10.11.06. 08:50
Csuhai István publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.