Tihany, Csokonai liget
Archív képek
További képek a Fotólistában

Tihany
Csokonai liget
Az apátságsághoz közeli Csokonai ligetben.

Felállítás1878

Polacsek Máté (kőfaragó)

Neszták Béla
2008.05.02. 17:05
Feltöltött földön álló 3 kereszt
Bertha János
2023.06.28. 10:47
A bencés-templom melletti dombon 1878-ban kálváriát állítottak, Kántor Zsófia és az apátság költségén.[1]
Kálvária-dombnak, Kálváriakertnek, is nevezték. A IV. Károly-király emlékére állított Kálvária felépítése után, Polacsek Mihály keszthelyi kőfaragó készítette kálvária-jelenet, szoborcsoport a Kis kálvária nevet kapta.

Középen a Megváltót látjuk a kereszten, az INRI felirattal.[2]
A bal lator, Gyézmás, gúnyolta, szidalmazta Jézust:
„A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: »Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!« De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: »Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.« Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!«”[3]
Ő volt Dizmasz, a jobb lator, a „Szent lator”.[4]
Források:
[1] Kis-kálvária: https://www.turabazis.hu/turamozgalom_ismerteto_101
[2] INRI: http://lexikon.katolikus.hu/I/INRI.html
[3] Szent Lukács evangéliuma szerint: https://szentiras.hu/KNB/Lk23,26-43
[4] Pilinszky János: Szent lator / https://www.babelmatrix.org/works/hu/Pilinszky_J%C3%A1nos-1921/Szent_lator

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
4878
Feltöltve
2008.05.02. 17:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.02. 17:05

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
8607
Feltöltve
2008.05.02. 17:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.02. 17:05

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
8614

8613

8609

8611

8610

8612

59544
Feltöltve
2010.07.05. 13:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.07.05. 13:04

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
217321
Feltöltve
2015.09.16. 12:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.09.16. 12:09

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
217322

217323
Feltöltve
2015.09.16. 12:10

Ády 15.09.16. 12:10

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
217324

238117
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2016.04.21. 21:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.21. 21:57
2012. április

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
265719
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 15:57
2011. július

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
265720
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 15:58
2011. július

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
265721
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 15:59
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 15:59
2011. július

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
265722

265723
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 16:00
2011. július

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
378796
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.10.16. 17:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/160 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.10.16. 17:40
2013. augusztus

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
378797
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.10.16. 17:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/170 • 9.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.10.16. 17:40
2013. augusztus

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
217325
Feltöltve
2015.09.16. 12:16
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.09.16. 12:16

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
8608
Feltöltve
2008.05.02. 17:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.02. 17:05

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
467100
Fotózva
2008. augusztus
Feltöltve
2021.11.08. 10:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ35/10 • 1/1000 • 7.8mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.08. 10:02
2008. augusztus

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
467101
Fotózva
2008. augusztus
Feltöltve
2021.11.08. 10:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.08. 10:02
2008. augusztus

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491229
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491230
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491231
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491232
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491228
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491233
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491234
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530409
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
491235
Feltöltve
2022.06.27. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.27. 18:36

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530410
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530411
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530413
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530414
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO100

530412
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530408
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530415
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530416
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530417
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530418

530420
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
530419
Feltöltve
2023.06.28. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.28. 08:00

Archív fotók

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Fotó: Rados Tamás OSB (Kép - 40411)
Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
144653
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.08.06. 14:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.06. 14:50
Archív felvétel
Fotó: Rados Tamás OSB (Kép - 40411)

"Kis kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Polacsek Máté (kőfaragó)
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
198299
Forrás
Fortepan 28070. kép
Feltöltve
2015.03.10. 17:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.10. 17:25
Archív felvétel
Összesen 48 fotó

Műlap története

23.06.28. 10:49
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.28. 10:47
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.28. 08:00
13 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
22.06.27. 18:36
8 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
21.11.08. 10:02
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz

21.02.09. 17:34
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.26. 15:03
Megérintettem a "Kis kálvária" alkotást
17.03.26. 14:48
Megérintettem a "Kis kálvária" alkotást
17.01.27. 16:00
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
17.01.27. 15:59

17.01.27. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
17.01.27. 15:57
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
16.04.21. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
15.09.28. 08:52
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.27. 08:37
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.22. 23:40
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.16. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
15.09.16. 12:10

15.09.16. 12:09

15.03.10. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
13.12.06. 08:24
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.06. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
10.07.05. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Kis kálvária" műlaphoz
10.05.12. 18:14
A "Kis kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.02. 17:05
Neszták Béla publikálta "Kis kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.