Aratójelenet és Napóra

Szarvas, Szabadság út 3.

Szarvas
Szabadság út 3.
Tessedik Sámuel Főiskola /Víz- és Környezetgazdálkodási Szak/ épületének homlokzatán

Felállítás1927

Cedrus
2010.11.01. 07:02
A Tessedik Sámuel Főiskola 1927-ben épült Nászay Miklós tervei alapján. Az épület Szabadság úti homlokzatán Baranski Emil (1977-1941) képzőművészeti főiskolai tanár által készített aratójelenet látható.

Az épület (Petőfi utcai) Déli homlokzatán 5 m magasban Napóra van. "Vertikális, árnyékvetője pólusra mutató. A számlap vakolatra festett, negyed körív alakú, 3 m hosszan. Óraszámozása: 7-12-7, változó közű, felette sugaras napkorong. 1927-ben az épület építésekor már készült ugyanide napóra, mely Baranski Emilnek a Képzőművészeti Főiskola tanárának lehetett a műve, stílusjegyei alapján. Az évtizedek során az eredeti napórának mintegy 95 %-a szétmállott. 1984-ben az épület tatarozásával együtt a napórát is újra készítették. A Békés megyei Múzeumi Szervezet restaurátorai a maradványok és az eredeti fényképek alapján rekonstruálták.
A napóra alá az aratást szimbolizáló sgraffito került. Felette a sugaras naparc közepébe gímszarvas ábrázolás és az 1780-as évszám került (az iskola ősének alapítási éve)."
/Forrás: http://mek.oszk.hu/00500/00561/html/bekes.htm

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
70295
Feltöltve
2010.11.01. 06:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ43/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.01. 06:28

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Tessedik Sámuel Főiskola épülete
Feltöltő
Azonosító
70296
Feltöltve
2010.11.01. 06:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.01. 06:30
Tessedik Sámuel Főiskola épülete

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
168067
Feltöltve
2014.06.09. 05:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.09. 05:36

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
70297
Feltöltve
2010.11.01. 06:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ99/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.01. 06:35

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
70299
Feltöltve
2010.11.01. 06:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/1600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.01. 06:37

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
168068
Feltöltve
2014.06.09. 05:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.09. 05:36

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
168069
Feltöltve
2014.06.09. 05:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.09. 05:37

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
168070
Feltöltve
2014.06.09. 05:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.09. 05:38

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
262947
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.12.30. 18:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. szeptember

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
262948

262949
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.12.30. 18:48
Képinfó
Szignó a képen

Tegnap erre túráztunk.2018.09.08
Feltöltő
Azonosító
323703
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.09. 15:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ140/10 • 1/3200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.09. 15:03
2018
Tegnap erre túráztunk.2018.09.08

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
344460
Feltöltve
2019.03.01. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.01. 16:03

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
344461
Feltöltve
2019.03.01. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.01. 16:04

"Aratójelenet és Napóra" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
405162
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.06.02. 21:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/50 • 27.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.06.02. 21:34
2018. október
Összesen 15 fotó

Műlap története

07.16. 17:02
Megérintettem az "Aratójelenet és Napóra" alkotást!
06.02. 21:34
1 új fotót töltöttem az "Aratójelenet és Napóra" műlaphoz!
19.03.01. 16:04
1 új fotót töltöttem az "Aratójelenet és Napóra" műlaphoz!
19.03.01. 16:03
1 új fotót töltöttem az "Aratójelenet és Napóra" műlaphoz!
18.12.30. 13:25
Megérintettem az "Aratójelenet és Napóra" alkotást!
18.09.09. 15:03
1 új fotót töltöttem az "Aratójelenet és Napóra" műlaphoz!
16.12.30. 18:48
1 új fotót töltöttem az "Aratójelenet és Napóra" műlaphoz!
16.12.30. 18:47

10.11.01. 07:02
Cedrus publikálta "Aratójelenet és Napóra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.