I. világháborús emlékmű

Dabas-Sári, Szent János út 143.

Dabas-Sári
Szent János út 143.
A katolikus templom kertjében

Avatás1924. november 1.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Szórád Péter
2010.10.28. 17:20
Sári egyik legrégibb épülete a Mária Mennybemenetele katolikus templom. A műemlék jellegű épület 1753-57. években épült, felszentelése 1770-ben történt. A templomkertben felállított emlékmű építése idejében Sári még önálló település volt. Az emlékművet 1986-ban felújították. Pásztor Győző plébános kanonok a felújításkor az obeliszkre a II. világháború áldozatainak névsorát tartalmazó márványtáblát helyeztetett fel. Hiába rejtették azonban a táblát az emlékmű hátoldalára, az éber illetékesek így is tudomást szereztek róla. Abban az időben ez a cselekedet még főbenjáró bűnnek számított, és a plébános ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztek. Felettesei csak külön közbenjárással tudták megvédeni a kilátásba helyezett börtönbüntetéstől. Ma már országszerte elterjedt az I. világháborús emlékműveknek a II. világháborús áldozatok névsorával való kiegészítése.
Göröntsér Vera
2023.06.22. 17:19
Az alkotás leírása: "A lépcsőzetes alapzatból kiemelkedő emlékoszlop a kettős keresztben végződik. A dicső múltat a korhű ruhában, történelmi elődként ábrázolt katonaalak jelképezi a szent karddal, aki fél térdre ereszkedve, főhajtással tisztelegve emlékezik és emlékeztet a hősökre. Az oszlop két oldalán, fehér márványlapokon kapott helyet Sári község 25 hősi halottjának névsora."[1]
Források:
[1] Első világháborús emlékművek: https://www.dabas.hu/index.php/onkormanyzat/teb-ertektar/teb-nyilvantartas/3508-pest-megye-elso-vilaghaborus-emlekmuvei



Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70099
Feltöltve
2010.10.28. 16:34
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70100
Feltöltve
2010.10.28. 16:36
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:36

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70101
Feltöltve
2010.10.28. 16:37
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70102
Feltöltve
2010.10.28. 16:39
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70103
Feltöltve
2010.10.28. 16:40
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:40

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70104
Feltöltve
2010.10.28. 16:41
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70105
Feltöltve
2010.10.28. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:43

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
70106
Feltöltve
2010.10.28. 16:44
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.28. 16:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
317845
Feltöltve
2018.07.13. 16:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.13. 16:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2020. 07. 14.
Település
Dabas-Sári
Feltöltő
Azonosító
409422
Feltöltve
2020.07.16. 18:35
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/2331 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.07.16. 18:35
2020. 07. 14.
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.06.22. 17:19
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.16. 18:35
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
18.07.13. 17:59
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.13. 16:38
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
18.06.22. 10:56
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
10.10.28. 17:20
Szórád Péter publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.